Zarathushtra: Az eredeti Zend Avesta
2015.08.25 19:22 Negyedikként a jó földek és országok közül,
amelyeket én, Ahura Mazda teremtettem,
megteremtém a gyönyörűséges Bakhdit
magasra emelt zászlajával.
S erre jött Angra Mainyu,
aki minden, ami halál,
és ellenteremtette a hangyákat
és a hangya-hegyeket.
BAKHDHI – Bakhtri, Balkh, Baktra. Ahogy az iráni nép fokozatosan elindult nyugat felé Eran-Vejből, mielőtt elérték volna Irán mostani földrajzi területét, a középidejű iráni konföderáció (legalábbis Ferdowsi Shahnameh-je [Királyok Könyve] szerint) fővárosa ebben a legendás időben, a Kayani-dinasztia idején, Balkh volt. Bakhdhi, Bakhtrish, Bactra, Bactria, Takharisztan vagy Toharistan és Balkh egyazon város megjelölése, különböző korokban és különböző népek által.
Mai nevén Bakhdhi nem más mint egy kis falu Afganisztánban, Balkh. Az ősi Bakhdhi gyönyörű fekvéséről, bőséges terméséről és a változatos gyümölcstermesztéséről volt híres. Az Amu-Daryától délre helyezkedik el, a hindu Kush-hegység határolja dél-délkeleten, a Pamir észak-északkeleten, Sughd északon, Mouru (Marv) északnyugaton-nyugaton és Harerud délnyugaton. Szinte minden fajta klíma és domborzat előfordul itt: gazdag legelők, sivatag és sziklás hegyek. A kushi hegyi legelők kiválóak birkatenyésztés szempontjából, Balkh ma mégis a tevéiről híres.
A HANGYÁKAT ÉS A HANGYA-HEGYEKET – „A kalászt elhordó hangyák”
NEGYEDIKKÉNT…: A balkhi király, Vistasp, vagy későbbi nevén: Gushtasp, a Kayani Dinasztia feje volt és Zarathushtra kortársa. Ő volt az első, aki elfogadta Zarathushtra tanításait, felvette és patronálta a mazdaánus hitet.
A Kayani Dinasztia alapítója és első királya Kai Kobad (Kay Qobad) volt, akit a zoroastriánus Avesta Kavi Kavataként említ. Az Amu-Darya folyó északi, tadzsikisztáni partján, a régészeti feltárás alatt levő terület, Takhte Sangin közelében van egy tájék, aminek a neve Takht-e Kabad, jelentése szerint “Kabad trónja”.
Körülbelül 40 km-re északon az Amu Darya mellékfolyója mentén található egy hely, aminek a neve Kai Kobad Shah, ami azt jelenti: Kai Kobad Király. Ez az a tájék, ami a leginkább és a legközvetlenebbül kötődik a Kayani Királysághoz és ad tudósítást a régmúlt dinasztia itteni, ősi uralmáról.
Van egy rejtélyes szövegrész a középidejű zoroastriánus szövegben, a Denkard 7. könyvében, a 34. versben, ami a leszármazást illeti az Aryani nemzet (a Khvaraneh) tekintetében Kai Kobadtól. Kai Kobadról szólván, ahogy az E. W. West-féle fordítás szól:
“az ő őse volt Patakhsrobo, Airyefshva fia, aki pedig fia Taznak, az Arabok királyának...”
A 35. versben a vérvonal Kay Arash-hoz vezet, aki pedig Kai Kobad leszármazottja. Valamilyen oknál fogva a “Taz” vagy “Tazi” név a középiráni (középperzsa) nyelvben az arabokkal asszociálódott, talán azért, mert hasonló hangzású, mint az a szó, amely az arab népcsoportot jelölte.
Azért furcsa ez, mert a leszármazásban ilyenformán szakadás keletkezne, hiszen két ariáni (kayani) király közé beékelődne egy arab nemzethez tartozó király. Más írók arra az értelmezésre ösztönöznek, hogy a “Taz” ebben a kontextusban a “tajik-ra” vonatkoznak. Nyilván nincsen kizárva a két teljesen különböző származású nép érintkezése, ill. keveredése egymással, de vélhetően teljesen tévútra visz az, ha egy Aryánus dinasztia fejének egy alapvetően eltérő (szemita) népfaj ősét tekintjük.
MAGASRA EMELT ZÁSZLAJÁVAL: Bakhdhi a magasra emelt zászlajával ellenpontját képezi a hangyákból való hegyeknek. Ezt én feltétlenül csak szimbolikusan tudnám értelmezni: a nagy és nemes embert, aki kimagaslik egyenességével a tömegből, megszállják a kisszerű, középszerű törpék, akikből viszont garmadával van.
A balkhi citadella erődítmény falai
2003-tól régészeti ásatások indultak Balkhban, amely az ott levő közel 400 ha területet átfogó ókori citadella falainak feltárására irányult
.png)
Nietzsche így ír az Ím-ígyen szóla Zarathustrában az utolsó emberről:
„Ideje, hogy az ember kitüzze célját. Ideje, hogy az ember elültesse legmagasabb reménysége csíráját.
Földje még elég kövér erre. Ámde ez a föld egykoron sovány és kimerült lészen s nem bír majd belőle nőni egyetlen magas fa.
Óh jaj! Eljövend az idő, mikoron az ember vágya nyilát már nem veti az emberen túl és íjjának húrja elfelejt zúgni!
Mondom néktek: kell, hogy még khaosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni. Mondom néktek: bennetek van még khaosz.
Óh jaj! Eljövend az idő, mikoron az ember már nem szül csillagot. Óh jaj! Eljövend az ideje a legmegvetettebb embernek, a ki már magát sem tudja megvetni.
Ime megmutatom nektek az utolsó embert.
„Mi a szeretet?
Mi a teremtés?
Mi a vágyakozás?
Mi a csillag?”
- ezeket kérdi az utolsó ember és hunyorgat. A föld akkoron kicsinynyé lőn és rajta ugrándozik az utolsó ember, a ki mindent kicsinynyé tészen. Fajtája kipusztíthatatlan, valamint a földi bolháé; az utolsó ember él legtovább.
„Föltaláltuk a boldogságot” - mondják az utolsó emberek és hunyorgatnak.
Odahagyták vala a tájékokat, a hol kemény volt az élet: mert melegség kell nékik. Szeretik még a szomszédot és hozzá dörgölőznek, mert szükségük van a melegre.
Megbetegedni és csalódni: ezt bünnek tartják; nagy vigyázva járnak-kelnek. Balgatag az, a ki még kövön vagy emberen megbotlik! Koronkint egy kevés méreg: ez kellemetes álmokat okoz.
S utoljára sok mérget, kellemetes halálra valót!
Még dolgoznak, mivelhogy a dolog szórakozás. Ámde szorgoskodnak, hogy a szórakozás ne támadja meg őket. Nem szokás már elszegényedni se meggazdagodni: mind a kettő túlságosan megerőltető.
Ki akar még uralkodni?
Ki még engedelmeskedni?
Mind a kettő túlságosan megerőltető.
Nincs pásztor és egy a nyáj!
Mindenki egyet akar, mindenki egyenlő: aki máskép érez, önkéntesen bolondokházába vonúl.
„Valamikor mindenki bolond volt” - mondják a legnagyobb rókák és hunyorgatnak.
Bölcsek ők és tudói mindeneknek, a mik történtek: így hát nincs miért gúnyolódni. Még civakodnak, ámde hamarosan kibékülnek - máskülönben a harag elrontja a gyomrot.
Megvagyon apró kedvtelésük nappalra és megvagyon apró kedvtelésük éjjelre: de tiszteletben tartják az egészséget.
„Föltaláltuk a boldogságot” - mondják az utolsó emberek és hunyorgatnak.”
(Wildner Ödön fordítása)
Hát nem a mai korunk leghűbb leírása-e ez?
S minden olyan kornak, amelyben az ember elfeledkezett már a magasabbrendű értékekről. És az utolsó ember kora megteremti az utolsó kort, amiben az ember egyáltalán létezhet.
Így mennek hangya-hegyek erős várak ellen, így rohad ki belülről Berzsenyi tölgyfája, a magyar nemzet és az egész világ!
S az oka csak ennyi: az ember beképzelte magának, hogy Isten lehet, holott még önmagát se volt képes fölülmúlni. Ez a kórkép azonban nagyon is ősi - s ezzel minden valószínűség szerint egyetértene maga a Próféta is.
Az “utolsó ember” az az emberfajta, aki gondolkodás nélkül és kritikátlanul elfogadja, hogy dróton rángatják.
Ellenben Bakhdi magasra emelt zászlajával azt a “felsőbbrendű embert” szimbolizálja, aki ezen hatalom alól, belső vezéreltsége, önnön józan esze és egy valóságos Isten iránti szeretet és bizalom révén, kivonja magát.
Meg kell látnunk, hogy mindenkor, mindenki irányítva van; és e felsőbbrendű ember sem tudja magát kivonni egyfajta felsőbb hatalom alól. A nietzschei képletben az a hibás, hogy azt az illúziót kelti, mintha a felsőbbrendű ember fölött nem állna semmilyen hatalom, csakis a maga öntörvényéből és csalhatatlanságából táplálkozna, s ígyen ember létére istent játszik.
Holott tudjuk, hogy semmivel sem elvetendőbb dolog Isten szolgájának lenni, mint egy olyan embernek, aki magát “Istennek” képzeli.
Az ember válaszút elé kerül az élete során: vagy a maga “istenségét” hirdetve és a “maga erejében bízva” maga is bábuként emelkedik fel a többi dróton rángatott bábu fölé; vagy megtanulja, hogy mindannyiunkat, még a leghatalmasabbat is egy “láthatatlan kéz” vezérel és vigyáz utunkon.
Az ember-Isten kapcsolatban a végállomás, a végeredmény nem lehet az ember, mert a legnagyobb ember is csak akkor isten, ha istenes, s belátóan alkalmazkodni képes a sokszor rajta kívül eső körülményekhez. Bakhdi, a magasra emelt zászlajával a magasabb ember szimbóluma, de tudnunk kell, hogy ez az ember maga az Ember, amilyennek minden embernek lennie kéne; míg a “felsőbbrendű ember” csak egy folyamat és állapot az “emberré válás” során, miután elismerjük, hogy se a hatalom akarása, se a szeretet ereje nem tehet minket uralkodóvá, csakis a magunk felett gyakorolt önuralom, és az önmagunkkal szembeni engedelmesség.
TOVÁBBI KOMMENTÁR A MIGRÁCIÓRÓL: A kutatásunk során itt találkozunk elsőként azzal a lehetőséggel, hogy az avesztai földek talán nem is különböző népcsoportok területeit jelölik (ahogyan azt Peterson leírja), hanem talán az iráni nép vándorlását mutatja be a hosszú idők során. A következőkben ki fog derülni, hogy miért is mondom ezt. Ennek megfelelően Airiyana Vaeja volna az őshaza, ahonnan az iráni népek fokozatosan minden irányba szétvándoroltak. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a földek, felsorolásban, ahogyan egymásra következnek, mintha koncentrikus, egyre táguló köröket írnának le az őshazához képest, s csak így érthetjük meg igazán azt, amit az első szakasz ír:
“Hogy az egész világ betölthesse szellemét Airyana Vaejának.”
(Tehát például nem egymás mellett él az iráni és a turáni, hanem a turáni tulajdonképpen egy későbbi iráni.)
Ennek megfelelően a 16 föld nem is 16 féle nép földje, hanem az indoiráni nép 16 kultúrája, amelyet Zarathushtra megjelenésétől kezdve megvalósított.
Ebben egy óriási lépést, egy minőségi ugrást tettünk előre. Ebben az esetben nem nemzetekről, hanem nemzedékekről gondolkodunk, és az avestai leírás szerinti földeket mind területileg, mind történetiségben tulajdonképpen egy népfajta lakta, noha bizonyára voltak területi és az egyes korok szerinti megkülönböztető jellegzetességek.
Ahhoz, hogy ilyen messzire elrugaszkodjunk, meg kell néznünk az egyes területeken lakó civilizációk kialakulásának, fénykorának és pusztulásának időpontját.
Akkor tudunk csak időbeliségre (is) következtetni ugyanis, ha ezek között nincsenek tetemes átfedések vagy anakronisztikus időbeli differenciák. Ezt a feltételezést igazolja az a leírás, miszerint Zarathushtra maga, aki Eran-Vejben született (1. nemzedék) és Sughdában tanított (2. nemzedék), majd Balkhba ment lakni (4. nemzedék), ahol is a bakhtrai király, Vishtasp a zoroasztiánus vallást felvette és népe vallásává tette, majd Zoroaszter itt is halt meg egy turáni (vagyis sughdai) megszálló merénylő keze által.
Hogy ez konkrétan így volt-e, nem bizonyos. Egy biztos, hogy ha Zarathushtra Balkhban élt, amikor Sughdát már kifosztották akkor nyilván a sughdai kultúra korábban virágzott, mint a balkhi kultúra, és azt is tudjuk, hogy mindkettő Zarathusthra életében szerepet játszott.
Ez, úgy tűnik, talán igazolja a feltevést, a problémánk csak annyi, hogy erre a bizonyíték pusztán egy mendemonda. (Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy kultúra többnyire nem “virágzik el” egy emberöltő alatt.)
.png)
Oroszlános karkötők
Ősi perzsa oroszlános karperecek, hasonlók ahhoz, amiket állítólag a zsidó Rebeka kapott menyegzője alkalmából
Ősi perzsa oroszlános karperecek, hasonlók ahhoz, amiket állítólag a zsidó Rebeka kapott menyegzője alkalmából
—————