Utaink...

...először a most megszerzett kis ismeret-morzsát kellett teljesen beírni az ÉN legmélyére, vagyis azt kellett mint állandó tényezőt beírni az ÉN tudattárába: ehhez azonban nem elég egyetlen Út.

 Utak egész sora kell, míg a negatív ösztönök késztetése ellenében helyet és teret kaphat, s végül győzhet is azok fölött a pozitív késztetés, hisz lényegében épp a Szeretet ellen esett bűn volt az első, amelyet az EGY-ség állapotából kilépő Szellem-lények elkövettek.

 Természetes, hogy a Szeretet felé megtett lépéseket léphetik meg a legnehezebben, mert azok ellen a lépések ellen, azok minden áron való megakadályozása, s a maga iránya felé fordítása érdekében cselekszik az Ellen - s mindahány csatlósa.

 De csak cselekszik: nem ő lépi meg az Én-részek irányította testek és tudatok helyett a sorsdöntő lépéseket! 

Az mindig, minden esetben az ÉN fejlettségén múlik: képes-e annyi többletenergiát áramoltatni az útra küldött Én-rész felé, amelynek segítségével az már képes lehet az ÉN által helyesnek meglátott irány felé terelni a test-tudatot, s ezáltal magát a testet is, hogy az csak olyan történéseket éljen meg, s csak olyasmit vállaljon fel, ami az ÉN tervei szerint való: még akkor is, ha az önmagára, vagyis önnön fizikai Én-jére hátrányosan hat.

 Mert ne feledd: ezekben a történetekben, s a vissza vezető Utak mindegyikében a test-tudat mondja ki a végső szót: az, mert az a fölöttes ÉN, s az ellentét “hadszíntere”: azaz a szalmaszál, amely mindig az erősebb szél irányítása szerint hajlik: vagy jobbra, vagy balra.

 Ha az ÉN gyenge, az általa sugárzott, vagyis a kis Én-rész által a tudat felé áramoltatható  késztetés is gyenge lesz, míg az Ellentét energiája nem csak hogy nem gyengül, de ahogy a test-tudat a fizikai síkok ismeretére egyre érettebb, fejlettebb, vagyis erősebb lesz, úgy válik maga is egyre erősebbé, egyre erőszakosabbá, hogy a Fent világára már nyílni-kész tudatot irányítani kívánó Én-rész hangját már csírájában elnyomja.

 S még az sem biztos: minden esetben azok az embertársaitok bírnak a legfejlettebb szellemi ÉN-nel, akiknek földi tudata az átlagnál fejlettebb, vagy annak látszik! 

Sőt: épp közéjük kell leszülessenek (az ÉN-ben felhalmozódott, ámde csakis, és kizárólag fizikai-szintű tudás-anyag révén) azok a testet öltő Én-részek, akik a Valós fejlődés útján messze lemaradtak Szellem-testvéreik mellett. Ők még akkor is magukkal kell vigyék a késztetést a földi-szintű ismeretek ismételt kibontására és felhasználására, ha Útjuk tényleges célja távolról sem az. 

De mert hogy egy bizonyos mértékű spirituális áthúzás minden Én-rész esetében előfordul, a magas fokú ismeret-anyagok egy része már eleve át fog szivárogni a tudatba is, hogy elindítsa azt egy számára ezúton ismerőssé váló irány felé, megadva neki a pálya, vagy a hivatás későbbi irányát is.

 Ha ettől az iránytól nagy mértékben el kell térnie, a földi tudat “boldogtalanná”, elégedetlenné, s hamar kiégetté válik.

 Nem egy esetben épp ez az eltérés adja a késztetést, hogy a tudat olyan szerekben vagy eszközökben keresse a benne lévő, szinte görcsösen feszült állapot feloldását, amelyek már eleve lehetetlenné teszik nem csak a szellemi Én-rész vállalásának betöltését, de magának a fizikai testnek a létét is, szinte erőszakkal taszítva azt olyan körülmények közé, és helyzetek felé, amelyek során az egész élet-út elhibázottá, csúnyábban fogalmazva “fölöslegesen leélt életté” válik.

 Persze: ez utóbbi kifejezés csak az általatok használt értelemben fedi a valóságot, már ha fedi egyáltalán bármilyen módon is! 

Értelmetlenül, s valamiféle többlet-ismeret megszerzése nélkül végigjárt Út ugyanis nincs, hisz már maga a kudarc, s a kudarc feldolgozásának számtalan kísérlete is egy hatalmas ismeret-többletet adnak az ÉN-nek, amely így fel tudja mérni önnön erejét, s persze addig megszerzett Tudásának mértékét is. 

Ha ez a Tudás csekély, nem is lesz képes annyi bölcsességet átsugározni az Én-rész felé, amelynek segítségével az képes lehet legyőzni a test-tudat minden áron való akarását, mert még nem lesz meg benne annak ismerete: mennyire nem fontosak egyes dolgok a Valóság értelmében…

            Ez a hiba persze a mindennapi életben is előfordul, s nem is egyszer! 

Hisz hányszor estek kétségbe olyan dolgok, és történések miatt: kisebb vagy nagyobb, de csakis és kizárólag fizikai-szintű gondok, problémák, egy-egy betegség, vagy testi fogyatékosság, vagy bármi miatt, amiről úgy érzitek: nem úgy van, ahogyan lennie kell! 

Pedig azok mind csak a ti adott síkotokon, s az általatok használt szinten bírnak bármiféle fontossággal:

 a Valós Világ felé való haladás értelmében semmiféle jelentőségük nincs, mert hisz nem is lehet.

 A földi tudat hamis érzékelései csupán, amelyek azért telepszenek rátok oly mérhetetlen súllyal, mert még nem értitek az azt a szellemi magasságot, ahonnan lepillantva észrevehetnétek: mily apróság mindaz a Lényeghez, vagyis a Haza vezető Út történéseihez, de már szellemi-szintű Történéseihez viszonyítva.

 Ha ezt képesek volnátok felmérni, onnan már csak egy aprócska ugrást kellene megtennetek addig a felismerésig:

 a Teremtő Szeretete, annak Élő Fénye mellékessé, közömbössé teszi akár a kisebb-nagyobb vétkeket is, ha bíztok az Ő Szeretetében.

 Akkor nem hangzana fel oly gyakran az Ébredők csoportjában sem az aggódás szava.

 Azoké, akik mindegyre attól félnek: mélyebbre zuhannak földi “milyenségük” végett, mint ahonnan egy percen útra keltek.

 Nem, mert tökéletesen biztosak volnának a Teremtő Szeretetének véghetetlen Erejében, amely nem csak megalkotta, s nem csak emeli szüntelen, de meg is tartja mindazokat, akik bíznak Benne.

 Álljatok bárhol a Teremtettség színén...         

Legyen vétkeitek száma bár végtelen…

                        ...ha igaz Hittel és Bizalommal teszitek le sorsotok kicsiny hajóit a Szeretet végtelen Tengerének habjaira:

 a Kegyelem és a Szeretet maga fogja feltámasztani azt a szellőt, amely megdagasztva e kis Bizalom-építette hajók vitorláit: 

egyre közelebb, és közelebb viszi azt az EGY-ség Ős-örök kikötője felé, míg révbe nem értek ott mindannyian…