Tanulság
2014.02.06 14:04"sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész... "
(részlet Fodor Ákos: Sose bánd c. verséből)
Valamelyik nap olvastam-mint oly sokszor már- Péter apostol Evangéliumát, azt a bizonyos 5.-et, ami ugye nincs a Bibliában. Most nem fejtem ki miért, de egyszer biztosan. Szóval, olvasok és teszem helyre a dolgokat, amit már engednek megértenem, s olyan részhez érek, amit ezerszer elolvastam, de valahogy még mindig nem volt teljességgel értett számomra. Most meg azzá vált. Azt hiszem, ez egy hatalmas lépés mindenkinek, aki eljut idáig, de nem hogy nem könnyű, hanem nagyon nehéz.
Mi volt ez a rész?
Ime:
Lukács 14:25-27
"25 Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak:
26 Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sõő még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
27 És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom."
Az a legnagyobb baj, hogy nem értjük a szavak jelentését, azt hogy mit jelentettek akkor, és mit jelentenek ma. Igy van ez ezzel a "gyűlöl" szóval is. Nem azt jelenti, amit ma nekünk!
Nem kell gyűlölni senkit, hiszen Krisztus pont a szeretet hatalmáról beszél végestelen végig, s nem a gyűlölködésre tanít!
Akkor meg, hogy van ezzel az idézettel? Mi a megfejtés?
Úgy van ,hogy ha valaki hátrébb nem helyezi mindazokat a szívében , akik Jézus és a tanítvány közé állnak -nem kerül mindenki a magát megillető helyére-, az nem tudja jól szeretni azokat sem, akiket szeretnie kell.
S elgondolkodtam azon, hogy én hol tartok ebben? (És vajon Te hol tartasz?)
Sehol, gondoltam, sehol. Hiszen az én szívemben a gyerekeim s az unokám, a családom van a fő helyen. Még mindig. Elméletben persze tudom, hogy Krisztusé kell legyen ez a hely, de a gyakorlatban bizony nem így van.
Hogy miből tudom?
Onnan, hogy aggódok értük, igyekszem nekik mindig a könnyítést megadni, ami tőlem telik...pedig, ez sem helyes.
A fiam betegsége volt az a pont, ahol át kellett lendülnöm azon, hogy merjem Istenre bízni a gyógyulását.
Illetve, tulajdonképpen ez csak a nyitóakkord volt, igazából akkor gondolkodtam el ezen jobban, amikor egy hét elteltével édesapám is összeszedte a kórságot, de írd és mond, egy nap alatt átment rajta.
Hogy lehet az, hogy a fiam, aki 60 évvel fiatalabb, erős, eleddig egészséges, rendkívül szeretetreméltó, egy hétig szenved ebben a nyavajában, a már nem fiatal, nem is egészséges , földhözragadt apám meg pillanatok alatt kilábalt belőle?
Talán több volt ez, mint csupán egy betegség?
Mi az üzenete? Mert hogy van, abban biztos voltam.
Sok minden jutott eszembe, amikor ezt a bibliai idézetet olvastam...s akkor kivilágosodott.
Nem lehetsz tanítvány, ha nem tudod elengedni a ragaszkodásaidat, a birtoklási vágyat, a kötődést mindenhez és mindenkihez.
Jó-jó, elengedtem -gondoltam, de elengedted a gyerekeidet-- no, meg az unokádat is?
Dehogy engedtem el, csak azt gondoltam!
Valójában minden földi dolgot megtettem, hogy meggyógyítsam, ahelyett, hogy rábíztam volna Istenre.
(Papussal nem így volt, őt rábíztam valóban-meg is lett az eredménye!)
Lecke volt, tanulság bizony.
Már megint.
Tudod, amikor ragaszkodunk, akkor semmi jót nem teszünk se magunkkal, se a szeretteinkkel.
Igy hát a 7. napon elengedtem.(megpihentem, mert beláttam, hogy amit én "teremtettem", az nem jó, nem egész, nem nekem kell meggyógyítanom, mint néha eddig, ha beteg volt ritkán.)
Elengedtem nem csak a gyerekeimet, apámat , de az unokámat is.
Nem azt jelenti, hogy nem vigyázom lépteiket, de másképpen mint ezelőtt. S nem is azt, hogy nem ápolom féltő szeretettel, nem vagyok mellettük az ő megpróbáltatásaik idején, nem, egyáltalán nem, de azt, hogy nem oldom meg helyettük az ő problémáikat, csak annyiban, amennyi megengedett nekem is.
Esti imámban felajánlottam ezeket a ragaszkodásaimat Istennek. Valóban tiszta szívvel. (Eddig is megtettem, de biztos, hogy ott volt még a kötődés.)
Érdekes, hogy másnapra sem a fiamnak (7 nap után, ami kemény volt), sem apácskámnak(1 nap után) kutya baja nem volt már, leszámítva némi energiaveszteséget.
S az is érdekes, hogy nyugodtan tudom azt mondani, hogy "legyen meg a te akaratod", nincs még véletlenül se kétség, hogy de...mi van akkor, ha...? Mert már bizonyos vagyok abban, hogy minden értünk történik s nem ellenünk.
Valaki nemrég besétált hozzám, elmondott sok mindent...aztán kisétált. Akkor nem is nagyon értettem még.
Amikor megkérdeztem, hogy tulajdonképpen miért jött, annyit mondott: Erőt hoztam. (Mesebeli, nem? Mint a filmekben-néha így is érzem magam.)
Aha...mihez?-gondoltam, hiszen én nem éreztem magam gyengének...de, azóta is sokszor eszembe jut ez a két szó.
Mihez is? A próbatételeinkhez, a döntéseinkhez.
Mert azóta folyamatosan jönnek ám a "helyzetek", amiben megmérettettek.(mármint az Égiek) Néha van 1-2 nap szünet, de nem sok.
Ami kemény ebben, hogy mindig "megtalálják" azt a még gyenge pontot, itt nevezetesen a gyerekhez való kötődést. És abban kell aztán megálld a helyedet.
De, nagyon hálás vagyok azért, hogy már az is megadatott, hogy ne csak a betegséget lássam, hanem az abba "kódolt üzenetet" is.
(Ez nem vonatkozik a betegeimre, hiszen velük nincs ezen anya-gyerek kapcsolati kötődés.)
Nem is ott adták a lehetőséget! Mert lehetőség volt, amiben nagyon remélem, kiálltam a próbát. Megint. De, nagyon kemény volt, mondhatom.
Egyszóval, nem gyűlölni kell a gyereket, szülőt,feleséget stb...a szó mai értelmében, hanem csupán a helyére tenni a velük való kapcsolatot a szívünkben. Helyére...ami Krisztus utánt jelenti.
Akkor baj nem lehet.
"Ha Isten könnyet helyez a szemedbe, az csak azért van,
mert a szívedben szivárványt akar kifeszíteni."
—————