TÁLTOSSÁG

Rendszeresen előkerül a táltos-sámán kérdéskör. Csak egy "igen pici" példát hoznék - ha szabad - arra mi is az a táltos; talán sarkított kissé, de életképes. Jézus odaállt a sír elé, s azt mondta: kelj fel, s a halott felkelt. (Most talán ne részletezzük, hogy mit is csinált, hogyan lehet esetleg a még el nem távozott lélekkel beszélni, visszahívni, ha még használható a test). S Jézus nem használt semmit, nem öltözött be, nem...
No, ez a táltos! 
A nemzet visszaszorulása évszázadok óta folyik; szépen lassan feladunk mindent. Kompromisszumot kötünk rendszeresen, vagyis lemondunk erről avagy arról a részünkről. Ha azt mondom, hogy már az alapoknál tartunk, talán nem mondok igazat, mert lehet, hogy már alapok sincsenek itt a fizikai világban. Már a szentségeink "kifilézése" van terítéken, s ennél nagyobb gond már nem jöhet.

Táltos (és/vagy sámán)

Kulcsszó: egy másik minőség

Elöljáróban megjegyezném, hogy semmi kivetnivaló nincs abban, ha más (rokon)népek hagyománykincsei közül válogatunk, s azokat az elemeket, amelyeket közel érzünk szívünkhöz, megpróbáljuk beépíteni életünkbe. Ha valóban tisztán tudjuk átvenni, s megmutatni, akár – ősi hagyományunk mellé téve - magyarrá is válhatnak.

Nézzük meg (röviden) mit is jelent a táltosság, mi a táltos. Ehhez nem is kell messzire mennünk, s nincs is nehéz dolgunk. Nincs, hiszen két, a témában avatott személy, Wass Albert a Hagyaték című munkájában és Szántai Lajos a Táltos című előadásában már összefoglalta nagyon pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen (József Attila után szabadon), amit a táltosról tudnunk illik. Van hát mire támaszkodnunk, akár szószerinti átvétellel is. S van mire támaszkodnunk, márcsak azért is, mert pont amiatt kell pontosan és szépen (miként a csillag megy az égen), mert, ha nem a csillagunkat követjük, nem látjuk egyértelműen mi miről szól, akkor nagyon könnyen tévúton találhatjuk magunkat. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a táltos az táltos; a táltos teljes, így bármely betű „el”-hagyása azzal járhat, hogy a teljességet vonjuk ki a fogalomkörből. A teljesség megszüntetésével pedig legfeljebb részlegesség érhető el, még akkor is, ha az a részlegesség akár képes lehet kimagasló teljesítményre.)

Azt is látnunk kell egyrészt, hogy az észak-amerikai őslakók szent embereiről vajmi kevés tudással rendelkezünk – például a „new age” által rajzolt kép nem feltétlenül fedi teljes mértékben a valóságot. Másrészt, ha egy sámánt képzelünk el, akkor alapvetően a belső-ázsiai népek sámánja lép szemünk elé – itt pedig nem biztos, hogy egyenlőségjelet tehetünk a két említett térség sámánja között. Azt meg végképp nem tudom, hogy vajon az észak-amerikai indiánok tényleg a sámán névvel (avagy azzal a fogalomkörrel, amit ez a belső-ázsiai név fed) illették-e szent embereiket, vagy itt is egy picit a sötétben botorkálunk, s valami egészen másról szól a történet. Az meg már csak hab a tortán, hogy vajon a keleti part indiánjai, s mondjuk a síkvidékiek azonosan vélekedne-e erről a kérdésről. (Abba meg már nem is merek belegondolni, hogy mi a helyzet Dél-Amerikával, Afrikával, Ausztráliával; uniformizálhatunk mindent?)

Vágjunk akkor bele, s próbáljuk meg kibogozni mit is lehet tudni ebben a kérdéskörben. Az utazás során mindenki feltérképezheti, hogy hol találhatunk tényleg sok hasonlóságot, s hol lehet egyértelmű, és lényegi eltérés, különbség a táltos és a sámán tevékenysége, képessége, léte között.

Belső-Ázsiai, s észak-amerikai rokonnépeinknek sámánjuk van, nekünk, magyaroknak táltosunk (miként a keltának nevezett népnek druidája; ami lényegét tekintve, még a szó betűrendjét nézve is, tulajdonképpen a táltosra utal). Valószínűleg nem véletlen, hogy a magyar nyelv különbséget tesz táltos és sámán között; s ez nem csak nyelvi bűvészkedés. Ez persze semmit nem von le a sámán által megjelenített, de a táltoshoz képest más formátumú szerepkör, kiemelkedő voltából, csupán helyén próbálja kezelni az ügyet. Kétségtelen tény, hogy a különbség ellenére sok az áthallás, vannak párhuzamok a táltos és a sámán képességei, tevékenysége között – például fontos megállapításként hozhatjuk, hogy táltosnak és sámánnak születni kell, azt így-úgy (tanfolyamon) megtanulni nem lehet. A hasonlóságok a közös múltból és az azonos gyökérből adódhatnak. 

A sámánnak jellegzetes ruházata, fejfedője van; eszközöket, pl. dob, csörgő, esetleg íj, nyíl, valamint tudatmódosító szereket használ a szellemvilágba, bizonyos okból (gyógyítás, információkérés, tájékozódás) történő utazásához. A táltosnak a révüléséhez nincsen szüksége semmiféle külsődleges eszközre: a táltosnak nem kell dob (nincs táltosdob, „csak” sámándob), s nem kell semmilyen növényi, vagy állati minőségben megjelenő hajtóanyag; a táltosnak közvetlen a kapcsolata a világteremtő/formáló erővel. Ha mégis megjelenik a táltosnál egy „utazó-eszköz”, akkor az a táltosparipa, vagyis a táltosnak nem dobja, hanem táltoslova van. Annak is meghatározott a koreográfiája, amikor a sámán előkészül az utazáshoz. A táltos ilyen módon soha nem készül elő az „utazáshoz”.

A táltos, valamilyen, akár fizikai szinten is látható többlettel érkezik, s már születésekor fel lehet ismerni. Nem rejtőzködik, rögtön megnyilvánul, külső adottságai révén is azonosítható. A táltos látható születési jele a többlet fog vagy több ujj, de a többletcsont bárhol máshol is lehet, miként elképzelhető, hogy a többlet például izom vagy izület. Ezzel együtt meg kell jegyezni azt is: a többlet nem jelenti feltétlenül azt, hogy valakiből felnőve valóban táltos is lesz. Ha nem csonkítják, vetik vissza már csecsemőként, akkor a táltosnak született gyermekért általában hét éves korában eljönnek. Fényes, fehér táltosok, ősök jönnek el a gyermekért (ősz öregembernek is szokták látni, aki az Öreg/Örök Isten maga), s elviszik őt. Elviszik, hogy próbára tegyék, hogy valóban táltos váljon belőle.

A táltos révül, révülése nem öncélú, s nem is egyszerűen a „meditálásról” szól. Van, hogy a lélek ilyenkor valóban kilép a testből, de a világok közötti kapukat fizikai testben is át lehet lépni. (Minden más esetben – függetlenül attól, hogy az segít, gyógyít, feltölt - „csupán” elménk, tudatunk mélyén járunk, s a kapott képeket önmagunk generáljuk.) Átlépni azonban csak az arra valóban rátermett tud, mert a kaput egyrészt fel kell ismerni, másrészt a kaput őrzők sem engednek át akárkit, csak ha valóban az aki, és feladata, hívása van. Kívülálló szemlélő azt is hiheti, hogy a révülő „csak” tűnődik, de sokszor akár úgy is látszódhat mintha halott lenne. 

A táltos gyógyít. A táltos közvetlenül kapja magától a Teremtőtől a gyógyító energiákat, a gyógyításnál sincs áttétel. Végeredményben a belőle áradó örök egészségnek az ereje az, amely a csodálatos gyógyulásokhoz vezet. A táltos a dolgok gyökeréig hatol, az egész mindenséget gyógyítja az emberi lényen keresztül. Gyógyítja a természetet is, az állat és a növényvilágot, a Földet, mint bolygót, a Tejútrendszert.
A táltossal összefüggésbe hozható a „jövendőmondás”. A táltos nem végez számításokat, látása közvetlen, konkrét. Képessége révén tudja a múltat, és ismeri a jövő(k)be vezető ösvényeket. Előfordulhat, hogy a személyes életre, akár a nemzetnek a sorsára, vagy az egész emberiségnek a sorsára vonatkoztatva sejlik fel előtte a jövő. Úgy látja az időt, hogy közben nem kell utaznia, révülésre sincs szüksége ahhoz, hogy az időben megnézzen, és valóban meglásson valamit.

A táltos szót ért a minket körülvevő világgal. Érti az állatok beszédét, a növényvilág jelzéseit. Mivel a virág, s a világ, nyelvünkben is látható módon, váltópárjai egymásnak, így nem csodálkozhatunk azon, hogy a világok valamennyi virágzó beszédét ismeri és tudja. Tehát aki a virágok beszédét ismeri, az végeredményben a világoknak a beszédét is érti. 
A táltos tudja alakját változtatni, különféle állatformát vehet magára, vagyis rendelkezik az alakváltoztatás képességével. A hagyomány szerint a táltosok a viaskodáskor felhővé válnak, majd abból átváltoznak másik alakba, s bika alakban küzdenek tovább. Hadakozhatnak még elemi szinten is, ekkor láng képében csapnak össze. Az összecsapás mindig valami konkrét ügyről szól: rólunk emberekről, a közösségről, a jövőnkről, az életről, az időről, , a pusztító időjárásról. 

A táltos láthatatlanná tud válni. Egyik pillanatban még látom, a következő pillanatban már nem. Hirtelen tűnik fel, hirtelen tűnik el. Hívhatják is, de ahol igazán nagy gond van, ott magától megjelenik.
A táltos rendelkezik az elemek feletti hatalommal. Tud a vízen járni, tűzön/tűzben (nem parázson) járni - ha ég a határ, mező, nádas, a táltos, miközben a vízen jár, a tűzön is keresztülmegy. A táltos tud szárnyalni, a levegőben utazni, s ez nemcsak az jelenti, hogy a Föld légterében utazik, hanem bejárja az egész Világegyetemet. A táltos eszközök nélkül, belelát a földbe, látja a földben lévő kincset. A táltos arról álmodik, amiről akar. Nem véletlenül, hanem irányítja az álmot – akár az ébrenlét világában is. A táltos kézben tartja az időjárást, megbirkózik a viharfelleggel, a széllel.

A táltost nézve nem a részlegesség útján találjuk magunkat, hanem a teljességet fogjuk meglelni. A táltosból árad a soha ki nem apadó erő, energia, hiszen direkt kapcsolata van a világo(ka)t formáló hatalommal. Mivel a Tejútrendszer központjából jöttünk, s a Tejúttal a teljességet hozzuk, ez megmutatja a táltos alapfeladatát is: telít, a teljességet telíti, hozza el ebbe a világba. A táltos működteti a Tejútrendszeren belül a hatalmas életmag, fénymag hálózatot, tettekre tudja váltani ennek a magerőnek az útját. Ő tehát az egész világmindenséget hathatósan működtető teremtő energia, erő elhívott képviselője, a legmagasabb rendű erkölcsi jóságnak a megtestesítője.

A táltos nem egyéni, családi, kis közösségi kötelékben fejti ki tevékenységét – az ő működési területe földrajzi értelemben elsősorban a Kárpát-medence, közösségi szinten a magyar nemzet. Benne van a nemzet tapasztalata, évezredek felhalmozott tudása, s sűrítményként, koncentráltan jelennek meg a nemzet legjobb tulajdonságai, képességei. Akár azt is mondhatnánk, hogy ő a magyarság képességeinek összegzése. Felelősséggel tartozik a nemzetért, s ezen keresztül az egész emberiség sorsáért. 

A táltos nem a részleges tudásnak a képviselője, a táltosság összetett szerepkör, ahol a táltos megjelenik, ott egyfajta teljességgel szembesülünk. Olyan rendkívüli képességei vannak, amelyek szétszórtan bárkiben megmutatkozhatnak, de a táltosban ezek a képességek együtt, egyszerre működnek. Nem arról van szó, hogy valamilyen területen tehetségesebb, mint egy másik ember, hanem itt képességhalmazzal állunk szemben. Mint hogyha egy hatalmas teremtői energiákkal teli, sűrű, eleven magból sugároznának erők, és ezek az erők a táltos személyiségének a felszínén képességekben mutatkoznak meg. 

A táltos nem ilyen-olyan helyről érkezik; a táltos egyenesen a legmagasabb szintről, a világ teremtésének a központjából jön. A táltos nem jár táltosiskolába, tudását nem tanulja, hanem hozza. Táltosnak tehát születni kell, isteni indítás, elhívás állítja pályára a táltost. 

Az a képességhalmaz, amivel rendelkezik, nem tanulmányok útján érlelődik meg benne, hanem már a születése előtt Istentől kapja. Ezt a tudást ki lehet, ki kell bontani, de hozzáadni, új ismeretekkel bővíteni nem lehet. Tudását átadhatja, de csak olyannak, aki szintén táltosnak született.
A táltosnak az elszabadult, össze-vissza száguldozó, ártó hatalmas erőkkel, energiákkal is meg kell vívnia élete során. A viadal idején egyfajta újrarendező erő működik: a rosszat megszünteti, kisöpri, a jót újrateremti. Egyik legnagyobb feladata a veszedelmek elhárítása. Fenntartja a nemzetben a reményt a jövő vonatkozásában, és ha nagyon nagy a baj, ha a nemzetet veszély fenyegeti, akkor cselekszik. Ehhez hatalmas erőt kell mozgósítani, villámlik, mennydörög, megrendül az ég és a föld, beleremeg a levegő, szinte kő-kövön nem marad. A táltosi erőfeszítés nyomán megnyílik az égbolt kárpitja, s a kapun át, az ég útján, végiggördülnek a teremtői energiák.

Végiggördülnek a teremtői energiák, le hozzánk. A mi dolgunk meg az, hogy segítsük őket, segítsük a táltosokat – segítsük, de úgy, hogy segítünk önmagunkon, mert az ég is csak úgy tud megsegíteni minket.