Párbeszéd a Szellem és az Anyag között

 

Szellem/Világosság: Különböző alakokban fogva tartod a hozzám tartozó embereket.

 

Anyag: Tévedsz! Nem én tartom őket fogva, hanem ők saját magukat, mert rám

vágynak és belém kapaszkodnak. Látod, jobban szeretnek engem, mint téged.

 

Világosság: Tévedsz, árnyék. A te anyagi formáidban is engem keresnek és kívánnak,

és csak azért nem tudják felismerni az igazi lényüket, mert lényed szerint elvakítod és

beborítod őket. A valódi lényük világosság, éppen úgy, ahogyan az én lényem is

világosság.

 

Anyag: Ha igaz, amit mondasz, akkor miért vannak nálam és élnek belőlem? Miért

teremtettek maguknak egy saját világot? Igen, teremtő lények. Nem ez az, amit mindig

is akartál?

 

Világosság: Azt akartam, hogy világosságommal kiterjesszék a teremtésemet. Azonban

árnyékot hoztak létre, egy sötétséget, melyben most tévelyegnek, és aminek már a

foglyaivá is váltak. Ez a sötétség pedig te vagy.

 

Anyag: Mindazt, ami én vagyok, sötétségnek nevezed?

 

Világosság: Így van. Formáid csak illúziók és te magad tévedés vagy. Nem engeded be

a világosságot, nem az igazságban vagy és ezért nem is vagy valós.

 

Anyag: De én igenis valóságosnak érzem magam. Már csak az is erről tanúskodik,

hogy beszélgetünk egymással.

 

Világosság: A jelenségeid tartják életben a világodat, de ez egy árnyékvilág. Létezésed

csak a világosság hiányára vezethető vissza!

 

Anyag: Akkor add meg végre azt, amire olyannyira vágyom. Engedj világossággá

válnom!

 

Világosság: E gondolat volt az oka, hogy anyaggá lettél, és egyáltalán létrejöttél.

 

Anyag: Miért zárod el előlem a világosságod? Hiszen ismered legmélyebb

kívánságomat.

 

Világosság: Természetesen.

 

Anyag: Akkor miért nem teljesíted azt? Olyan világosság akarok lenni, mint te!

 

Világosság: Szeretnél gyertyafény lenni a napsütésben? Kinek lenne az hasznára?

Ismerd fel az elvakultságodat, anyag!

 

Anyag: Akkor én akarok lenni a nap!

 

Világosság: A nap már létezik. Miért nem fogadod el a lehetőségeket, melyek a te

területeden rejlenek? Légy az egész része - akkor összeköttetésbe kerülsz a

világossággal és mindennel. Add fel az önfejűségedet!

 

Anyag: De én vagyok az önfejűség! Ezt már oly gyakran mondtad nekem. Az önfejűség

fel tudja adni a saját akaratát?

 

Világosság: Van erre egy út. Már gyakran beszéltünk róla.

 

Anyag: Kell lennie egy másik útnak is!

 

Világosság: Már évmilliók óta ezt keresed.

 

Anyag: És meg is találom!

 

Világosság: Nem. Tudod, hogy csak ez az egyetlen út létezik. Add nekem magad,

ajándékozd ide magad. Add fel a látszatot és a formákat. Akkor benne leszel a

világosságban. De sohasem lehetsz magad a világosság.

 

Anyag: De hát te is az vagy.

 

Világosság: Én vagyok minden mindenben, és mégsem vagyok. Ha te „nem” lennél,

akkor te is lehetnél minden.

 

Anyag: Hogyan válik valaki „semmivé”?

 

Világosság: Már elmondtam neked. Semmit se kényszeríts ki, engedj el mindent, még

magadat is, és ajándékozd nekem magad, akkor segíthetek neked a megszabadulásnál.

 

Anyag: De ha ezt teszem, akkor többé nem létezek. Semmivé válok!

 

Világosság: Az óceánba hulló csepp megszűnik cseppnek lenni, de sokkal több lesz

annál! Ha ezt halálnak vagy meghalásnak nevezed, akkor valami félreértésről van szó,

nemde? Gondold meg, hogy ez a csepp végtelen lesz és feloldódik a határtalan

tengerben. Csak a különálló csepp állapotát veszíti el. Talán a tengert, az egybefűzött

cseppek egységét akarod semminek nevezni?

 

Anyag: Félek!

 

Világosság: Mitől?

 

Anyag: Semmivé válni.

 

 

Világosság: Hiszen már az vagy! Mihelyt feladod magad, és belém merülsz, „minden”

leszel.

 

Anyag: Jó, ha minden úgy lenne, ahogyan mondod. Ha mindaz igaz lenne, amit

magyarázol nekem, akkor se tudnám magam olyan egyszerűen feloldani, még ha

akarnám se. A lényeknek kell feloldódniuk, melyekből állok. Velük beszélj hát, ne velem.

 

Világosság: Ha veled beszélek, hozzájuk szólok. Mert te és a teremtményeid egyek

vagytok.

 

Anyag: Az előbb éppen azt mondtat, hogy hozzád tartoznak. Most pedig azt állítod,

hogy az én teremtményeim lennének. Ellentmondasz magadnak.

 

Világosság: A gyümölcs magjai nem azonosak a héjjal, együtt mégis egy gyümölcsöt

alkotnak.

 

Anyag: Vagy úgy, azt hiszed, hogy csak a magok vannak belőled. A héj meg az enyém,

és azt meg is tarthatom? Hogyan gondolod?

 

Világosság: Az egész gyümölcsöt szeretem, és nem csak a magot vagy a héjat. Ha a

gyümölcs húsa romlott, akkor sem fogom elválasztani a magjától.

 

Anyag: Hát mindenemet el akarod venni? Az egész gyümölcsöt akarod, és

legszívesebben engem is vele együtt. Valld be.

 

Világosság: Igen, mindkettőtöket akarom, téged és a gyümölcseidet is, de nem azért,

hogy megsemmisítselek benneteket. Ne feledd, hogy az én lényem szeretet. A

gyümölcsök átváltoznának, hogy ismét az élet fájának gyümölcsi legyenek, amely

középen áll. Azt kívánom, hogy térjetek vissza. Akkor újra egyek lehetnénk.

 

Anyag: Elgondolkodom rajta.

 

Világosság: Igen, tudom. Várni fogok…