Mennyboltok...

2014.06.09 10:55
"Nézzük most át röviden, miből is állt a Mennybolt és írjuk le, mi történt vele. 
A Mennybolt egy hatalmas kristályos vízpajzs volt, mely két szinten helyezkedett el, az egyik nagyjából 15-18000 láb (4,5-5,5 km) magasságban a Föld felszíne felett, a második réteg pedig körülbelül 35-38000 láb (10,6-11,6 km) magasságban a Föld felszínétől.
 
 Mindkét réteg a bolygót segítette azzal, hogy jól felépített, életet adó légkörrel látta el. 
Ha a Mennybolt lezuhan, az atmoszféra megnyílik. 
 
Ez a helyzet veszélyes sugárzások behatolását engedte volna meg a Föld felszínére és instabil légtömegek keletkezését tette volna lehetővé, amit ma időjárásnak, vagy nagyon változékony klímának nevezünk.
 
A Mennyboltok leírása:    
 
 
 
(Mennybolt 2)
10 km - 11,5 km magasan a földfelszíntől
 (Mennybolt 1)
4,5 km - 5,5 km magasan a földfelszíntől
A Mennybolt fagyott vízréteg (jég) volt, ami úgy nézett ki, mint egy kristály tiszta üveglencse. A napnak bizonyos időpontjain, amikor a fény visszatükröződött, egy tükörként szolgált, mely az alatta lévő világot tükrözte vissza. 
 
Világszerte Kristálytemplomok tartották fenn a Mennyboltokat.
 
Körülbelül Kr. e 9500-ban a Mennyboltok még a helyükön voltak
 
Az első Mennybolt egyik fele összeomlott, amikor Atlantiszt elpusztították.
 
A Mennyboltot mesterségesen az Egyiptomi Birodalom helyreállította Kr. e 9400-ban.
 
 Azonban mind az első, mind a második Mennybolt teljesen elpusztult körülbelül Kr. e  4000-ben a rámai-líbiai-egyiptomi háborúban, és ennek eredménye volt a Nagy Vízözön.
 
A Mennyboltok fennállásának idején nem volt eső, nagyon kevés szél volt, és az évszakok nem igazán léteztek. Amikor az egyidejű támadások lezajlottak a kristálytemplomok ellen, túl sok pusztult el közülük, és ez a rombolás egy hatalmas lyukat ütött a Mennybolton. Ez a hatalmas lyuk destabilizálta az egész Mennybolt-rendszert, és annak romlása miatt következett be a nagy felhőszakadás. 
 

Egyetlen gyors csapásban elpusztult a Ráma Birodalom, az Egyiptomi Birodalom és a Sumer Birodalom, egy óriási, kataklizmikus özönvízben. Ez az özönvíz szétterjedt az egész világon, és bekerítette az amerikai kontinenseket, Ázsia más részeit, Európát, Afrikát és az óceáni medencéket.

 
 
Amit maga után hagyott, az nem csupán egy körülbelül 40 napos esőzés volt, hanem egy teljesen új világ.
 
 Az emberiség régi történeteit valósággal elmosta, és minden, ami fennmaradt, csak szájhagyomány útján terjedő történetek és legendák. 
 
A földi embereknek meg kellene látniuk, mit is  jelentenek valójában ezek a legendák.
 
A vízözön után jött el az a világ, amit a mi őseink teremtettek, és amiben ma élünk.
 
 E korábbi, ősi idők népei és uralkodói isteneinkké és istennőinké váltak, koruk pedig a mitológiai Aranykorrá."
 
forrás: fényörvény

—————

Vissza