Folytatom...6

Az Atlantisz-i történés, ha lehet: még kisebb kihatással volt a Bolygó egészére a fizikai síkon. Már korántsem okozott az ott bekövetkezett robbanás akkora földindulásokat s globális méretű szökőárakat, bár még így is hatalmas kihatással volt az Óceán melletti szárazföldekre: városok tűntek el egyetlen szempillantás alatt, s az Óceánon haladó hajók közül egyetlen egy sem menekedett.

A történés aztán ahogy kezdődött, el is múlt, s csak a későbben elindult, majd idővel dolgavégezetlen visszatért, hisz épp Atlantisszal kereskedelmi kapcsolatban álló hajók beszámolóiból következtethettek a vihar miértjére: a sziget egyszerűen eltűnt, mint ha soha sem lett volna. az emberek folytatták mindennapi, megszokott életüket. S az bizony még a lehető legegyszerűbb volt, hisz a halászaton, a vadászaton, s persze a cserén alapuló kereskedelmen kívül alig értettek valamihez az emberek. S még a fejlettebb népek csak bírtak a takács, az ács, s az egyéb mesterségek alapjaival, de már a távoli őserdők mélyén élő népcsoportok az állat szintjéről is épp csak hogy felemelkedtek.

            Ezekkel a gyengén, vagy sehogyan sem fejlett népekkel ellentétben még mindig volt egy olyan pontja a  Földnek, ahol virágzásnak indult a civilizáció, a kultúra. S ez a pont Egyiptom, vagyis az “Aegyptousok” földje volt, amely földre nem egy eljutott az egykori Atlantisziak közül.

 

Szóval, azok a papok -akik rendelkeztek a Tudással- és családjaik, akik a várható veszedelmet megneszelték s hajón indultak el Új Hazát keresni. Tudván, hogy micsoda veszedelmet hozhat az Emberiségre mindama Tudás, ami birtokukban volt, igyekeztek emberektől távol letelepedni. A tengerparton ez nem volt lehetséges, ezért hát a szárazföld belseje felé vették útjukat, nem  riadtak vissza még a sivatagtól sem.

 

 Remélték, hogy biztonságban s rejtve maradhat mindama Tudás, amellyel bírtak, de amelyet egy távolabbi kor Emberisége érdekében átadtak fiaiknak és értelmesebbnek mutatkozó szolgáiknak: őrizzék, s adják tovább azokat maguk is, hogy a Tudás ne vesszen el egészen a Föld számára.

 Többségük azért a folyók mellett vándorolt, így jutottak el az „Aegyiptous”-ok földjére, akik istenektől eredeztették magukat. Többisten-hit uralkodott itt.

 Csaknem a kezdet-kezdetétől kellett őket szép lassan rávezetni olyan alap-igazságokra, amelyen az Atlantisziak már ezer évek óta túlléptek.

  S az Atlantisziak megkezdték a munkát, s oktatták a nagy reményekre jogosító népet, ismét azok legképzettjeit, vagyis a “papokat” vagy “felkenteket”-ahogy ők magukat nevezték .

De itt már magát a népet is oktatniuk kellett, viszont ehhez kevesen voltak.

Így aztán a papok gyengébb képességű tagjai kellett továbbadják mindama Tanítások alapjait a nép egyszerűbb tagjainak.

A kiemelkedő tehetségeket maguk oktatták ugyan, de a köznép már silányabb tudáshoz jutott, a silányabb papok által. 

Ők már nem értették, csak tanították a Tanokat, amit maguk megtanultak a paptanítóktól.

 Így a tudás kezdett kisé ledegradálódni. Tanulandó anyaggá vált, de még így is messze meghaladta kora szellemi színvonalát. 

Ment minden rendesen, ahogy tervezték. A Jövevények leszármazottai- a Szellem-világ küldöttei, és az e céllal leérkező Elsődök segítségével és irányításával- önmaguk is folytatták az Atlantisz szigetén félbemaradt tanulmányaikat, egyre több és több Tudás birtokosává válva.

A magasszintű tudás természetesen fizikumukat is megváltoztatta, így életkoruk jóval meghaladta az átlagot.

 Ki kellett fejlesszék az írást, hiszen a Tudást rögzíteni kellett. A  hieroglifeket, az azokat rejtő kőtáblákat, majd később a lényegesen könnyebben kezelhető tekercseket természetesen a templomok mélyén őrizték, majd hogy az Erő ismeretére is szert tettek, annak birtokában kifejezetten a tekercsek őrizetét szolgáló piramisokat építettek.(a tekercsek az Erő tudásának leírását rejtették.)

E piramisok építését  az Atlantisziak, majd az általuk kijelölt, s már megfelelő Tudás birtokában lévő papok vezették, hisz csak ők voltak képesek a gondolat erejével megmozdítani azokat a hatalmas, és gyakran (az ideérkezett Elsődök segítségével) nagy távolságból teleportált kőtömböket.

Később már gondolaterővel fogalmaztak meg anyagokat helyben, nem volt szükség máshonnan való teleportálásra.

 Ezek az anyagok az Örökkönvaló elemei voltak, csak egy még erősebb gondolati energia tudta volna elemeire bontani.(a mai nanotechnológia már hasonlít rá)Nem egy piramisnak ez lett a sorsa.

 Olyan is volt(piramis), amelynek csak a teteje készült a Kozmikus Erőelemekből, s ma csonkán áll…most már tudjuk, miért.)

 E “mesterséges” kőtömbök megfogalmazásánál és azok elhelyezésénél csak a Felkentek, vagyis a papi rend tagjai lehettek jelen: 

a köznépben rettegést váltott volna ki a kövek “semmiből” való létrejöttének puszta látványa, s azok mozdulása emberi erő kifejtése nélkül már a legteljesebb pánikot okozhatta volna.

Annál is inkább, mert a piramisok építésénél nem az egyiptomiak voltak ott, hanem a leigázott más népek.

 

 Az egyiptomiak semmiképpen nem szerették volna a tudásukat más népekkel megosztani. A munkát ugyan velük végeztették, de az anyagok keletkezésénél senki emberfia a papokon kívül nem lehetett jelen-a fentebb említettek miatt.

Az Egyiptomi Nép vezetőinek tudása szinte napról - napra gyarapodott, s ez kihatással volt magára a Népre is.

 Talán még soha olyan szintű demokrácia nem uralkodott egyetlen Nép tagjai közt sem, mint Egyiptomban,

 s persze az életszínvonaluk is ennek megfelelően emelkedett. Hamarosan csodálatos, virágzó kultúra állt az egykor-volt s épp csak megindult fejlődés helyén.

 A Birodalom élén még a papok álltak, de már fölöttük is állt valaki: a legmagasabb szintű Tudás birtokosa,

 aki az Ég Kegyeltje címet viselte, s aki egyedül volt méltó arra, hogy a Beavatási szertartás részese legyen.

 Ha megfelelt a Szertartás feltételeinek, viselhette e rangot, amely nem csak a papság, de minden Egyiptomi fejévé emelte.

 Ehhez azonban már valóban olyan magas szintű TUDÁS és ERŐ birtokosává kellett váljon, amilyennel addig csak a Vezetők bírtak: 

e nélkül nem viselhette volna el a Beavatást, amellyel csak egyszer tehetett próbát: több alkalma nem volt.

Mi volt ez?

A Beavatási Szertartáson csak a Jelölt szellemi Vezetője, s néhány nagyon magas rangú pap vehetett részt,s természetesen a Szellem-világ láthatatlan, de nem érezhetetlen képviselői.

 

Először kisebb vizsgákon kellett megfelelnie, ehhez  A Tisztaság, a Fegyelem, a Rend, az Önmegtartóztatás, a Bátorság, s a legtisztább, legtökéletesebb Hit szükségeltettek.(és még sok minden más…) Nem szükséges tudnotok, hogy mi volt a teljes Szertartás, így annak inkább csak jeles szellemi  mozzanataival foglalkozzunk.

Amikor túlesett a vizsgákon, akkor a jelölt  vezetője és két legmagasabb rangú Szellemi Lény megadta az engedélyt.

Hosszú böjtbe kezdett, még vizet sem ivott, a nap minden percét meditációban töltötte, addig, mígnem teljesen elszakadni látszott a Földtől s fizikai valójától.

Ekkor belefektették egy fekete kőszarkofágba, amit szorosan lezártak.

 "Odaát" egy SZÓ-t súgtak neki-ezért indult el- amit gondolati úton kellett sugallnia  a szarkofág teteje felé, ami ettől megemelkedett.

Ehhez azonban végig kellett járnia a mélység minden polkát, s annak minden bugyrait, majd a sorozatos kísértések s valós veszedelmek legyőzése, s a fizikai kínok és gyötrelmek elviselése (és mindezek önnön szellemi energiájával való feloldása) után fel kellett tudjon emelkedni a legmagasabb Magasságba is:

mert csak a mélység, s a Magasság együttes és tökéletes Ismeretében válhatott hallóvá: olyan igaz és megigazult Szellemmé, aki hallani képes a Halhatatlan csendben súgott, Éltető Szavát.

A SZÓ Erejétől a szarkofág teteje felemelkedett, s mint a tollpihe, lelibegett a földre.

Aki valóban alkalmas és képes is volt a Beavatáson megfelelni, automatikusan Egyiptom Fejedelme lett: 

enélkül viszont senki sem ülhetett Egyiptom trónjára!!!

A Törvény szerint trónra kerülő Fáraók mindegyike Beavatott volt: az Erő Ura, olyan lény aki már korántsem fizikai testtel bírt,  parancsoltak az állatoknak, elemeknek, szükség szerint tudták irányítani azokat.

 Ők voltak akik folyamatosan kapcsolatban voltak az Első Emberiség tagjaival, akik az Orion csillagkép Nanivie nevű Bolygóján életek,mint már szellemi lények, de az emberiség érdekében a szülőbolygójukon (a Földön) maradtak azokat segíteni.

 Gondolati-energia  úton értekeztek, s első segítségkérésre jöttek is. A piramisok voltak erre a legmegfelelőbb hely…nem véletlen. 

De a piramisok nem csak ezt a célt szolgálták, hanem a fáraók élethosszának meghosszabbítását is!

 

 Idejük nagy részét annak  alsó és felső harmada között levitálva töltötték, elmélkedéssel a Tanokon,ezáltal  gyarapodva  az Erőben és Bölcsességben, amit Népük jobbítása érdekében használtak.

Van még egy érdekessége a piramisoknak: ez pedig az oldala, annak magassága, és az oldalak éleinek dőlés és metszésszöge. 

 

Ezek együttes paramétereiből ugyanis (többek közt) annak a pontnak a helyét is tökéletes pontossággal megállapíthatták,

ahonnét a Föld az Első Emberiség történelmének végét jelentő, hatalmas robbanás során kiszakadt.

 Ez a pont -mint említettem- szintén az Orion csillagképben találtatik (mint az első Emberiség kései utódai által lakott Nanivie), a Saturnus jelenlegi irányában.(ma már közelebb van).

 

csak érdekességként:

 

 Miért fontos ez?

Mert a "Föld fizikai teste"  nemsokára ide kell megkezdje a „hazatérést”.

Ahol a Bolygó-test megfogalmazódott, ott is kell annak feloldódnia:

legalább is úgy, azon a szinten, hogy egy még korábbi síkra emelkedhessen könnyebbült teste, amelynek fizikai tömege “elvész”, vagyis feloldódik a pozitív gondolat-energiák áramában. 

Tehát már nem szakad ki belőle a besűrűsödött negatív tömeg, s nem válik a Fekete Lyuk részévé,

 de nem is kezd önálló életet, mint valamely idegen Bolygó Holdja:

  egyszerűen átminősül, s ezáltal a Bolygó egésze megnagyobbodik, s egyben éteribbé is válik.

 Ez azonban már jóval az Ezer Éves Krisztusi Birodalom után, vagyis az Ellentét utolsó megjelenését és erőpróbáját követően válik valós történéssé…

Addig azonban haladjunk tovább a történések sorrendjében, amely szerint most Mózes születése és (sajnos) Egyiptom bukása következik.

 

Az Emberiség szellemi fejlődésének legfontosabb állomásai eszerint alakultak: az Egyisten- hit megszilárdulása, megingása, majd annak ismételt vagy inkább folyamatos fennmaradása, de már egy másik hatalmas Nép révén, amely azóta is híven őrzi azt.

(időközben ez az EgyIsten-hit is egy fura, eltorzított formában maradt fenn az egymástól olyannyira különböző népek, népcsoportok tudati- és lelkivilágában, vagyis hitében, amelyre oly könnyen mondják ki mind: bizonyosság…)

 

  Az az EgyIsten-hit, amelyet ugyan már rég, már hosszú évezredekkel Mózes születése előtt elültettek az Egyiptomi Nép és annak vezetői tudatában a Szellem-világ képviselői, de amelyet ismét felváltott a bálványimádás, ahogy a Tiszta Tudást is felváltotta a fekete mágia.

  Mert ez történt…s most nem is a papság soraiból indult a gyalázat, de a trónra kerülő, magát fáraóvá koronáztató Beavatatlan személy jóvoltából. Valóban fáraó sarja volt, de a mérhetetlen hatalmat látta csak, maga az ezzel járó felelősség már nem kellett.

Hogy lehet ez?-kérded. Egyszerűen:  karma. No? Ki kapott lehetőséget javítani?

Igen, kitaláltad! 

Az a főpap, aki az Első Emberiség történetének végére tette a pontot.

 

Annak az egykor-élt főpapnak a szellemi Én-része kapott újabb lehetőséget a Föld színén való testetöltésre, miután a mélységgel kötött szerződés ezer esztendeje lejárt,

s miután képessé vált megtagadni az ellentét hatalmát maga fölött.

 Végigjárta a  mindahány utat is, amely a mélységből való kiemelkedéshez szükségeltetett. Minthogy Utai végeztével megfelelt mindama követelményeknek, amelyek az újabb próbát, vagyis az egykor megfogalmazott negatív energia pozitívvá minősítését lehetségessé tették számára; az utolsó Fáraó egyetlen, kései sarjaként érkezhetett Egyiptom földjére.

 Az  utolsó,  egyben a legsúlyosabb karmikus kötést is feloldja, amelyet az egykori történés során magára vett. De a mélység kinyúlt ismét az egykor oly könnyen megkaparintott áldozat után.

 Egyfajta spirituális áthúzást “produkált”. Ezt a benső meghasonlást érzékelték úgy a Szellemi Vezetők, mint maga a Fáraó is, de nem volt jogukban közbeavatkozni, hisz lényegében ez a folyamat is hozzá tartozott az ifjú szellemi és tudati tökéletesedéséhez. Ha ezt a benső harcot képes a szellemi Én-rész győzelemre vinni, már a Beavatásnak sem lehet akadálya. 

A fáraó meghalt…az ifjú még nem állt készen,

 de az Ellentét azt sugallta: nem is kell, hiszen ő már előző útján Beavatott volt!

 S hogy ezt nyomatékosítsa, adott neki az Erőből, hogy elhiggye, tényleg nem kell Beavatás, hiszen az Erő az övé. (Nagy baj, ha azt gondoljuk, hogy a mélység buta! Rendkívül okos és intelligens…nem is lehetne más.) A tudat tehát elnyomta a szellemit.

 

Az ifjú engedett a kísértésnek: elfoglalta a trónt, azokat a papokat, akik nem voltak hajlandók a trónra segíteni: kivégeztette, helyette hajbókolókkal vette körül magát…ettől a perctől fogva  a fáraó birodalma hanyatlani kezdett.

 Nem volt  többé ura az elemeknek: hol szárazság, hol jégverés, hol sáskák hada, hol a folyók hatalmas áradása pusztított birodalmában. Éhezés, nyomorúság, szenvedés lett a juss. Ez a sors köszöntött az őt követő utódokra is. Már nyoma sem volt bennük annak a Népért felelős lelkületnek, ami elődeiket jellemezte, s hogy a családok idősebb tagjai, vezetői (gyakran némi méreg “segítségével”) távoztak az élők sorából, utódaik már hallani sem akartak semmiféle demokráciáról, egyenlő jogokról, a szegényebbek puszta élethez való jogáról sem.

 El- és beteltek a dőzsöléssel s a tisztátalanságokkal, s akinek volt elegendő pénze s elegendő kíváncsisága (vagy akár csak nagyra törő vágyakozása) minden további nélkül megszerezhette a pénzéhes papoktól mindazt a  Tudást, amelyet addig csak a Kiválasztottak tudhattak.

Az ERŐ-t már csak a „fekete mágia” űzésére használták, s bitorlói a mélység képviselőinek segítségét kívánták ezzel még könnyebben megszerezni…s meg is szerezték.

 Mennyi lelket szerzett ekkor is a mélység? Ugyan, ma másképp van-e?

No, de mi lett a fáraó/k  jussa?

 

 Mint említettem, az az Erő, amely felemeli a tisztát, a tisztátalant megöli. Van a fejéken egy kígyó, ha nem is fizikálisan öli meg tulajdonosát, de szellemben letaszítja, s átadja jogos tulajdonosának a Mélység Fejedelmének…újabb 1000 évre.

 

 Ha nem a kígyó, akkor a piramisokban „életre kelt” Erő végez vele. Mert azok a papok sem tudták, akiket a fáraó vett maga mellé, hogy nem csak éltetni, de bizony ölni is képes, ha nem az arra  jogosult venné igénybe azt.

 Így hát, az Erőt idéző, de gyenge embert úgy érte a Tiszta energiahullám, mint a villámcsapás!

 Szinte pillanatok alatt szétfoszlott. Ettől fogva sokáig nem mertek belépni csak azok, akik valóban birtokolták az Erőt. A soron következő fáraó pedig nem volt képes elviselni, hogy egyes papoknak nagyobb Ereje legyen, mint neki.

 

 Azaz: inkább nekik volt erejük, neki meg semmi. Minden áron igyekezett belőlük kiszedni a titkot, mígnem a papok egyszer csak (Vezetőik útmutatására) beköltöztek mindahányan a piramisba, s belülről azt befalazták (a szolgáik meg kívülről tették ugyan ezt). Persze, vitték ám a tekercseket, pergameneket, az Erőt rejtő Tanításokat, hogy illetéktelen kezekbe ne kerülhessen.

 

 E pergameneket, s a kőtáblák fontosabbjait aztán energiarészeikre bontották, s - hogy az Erő hozzáférhetetlen módon, ám valamiképp mégis a Föld színén maradhasson-, beépítették annak elemeit, pontosabban azok egy részét a piramisok kőkockáiba.

(Ez az Erő az, ami megölte - kit így, kit úgy- a későbbiekben is a sírba behatolókat, legyen az kutató vagy rabló, ha tisztátalan cél vezérelte.)

 

A  többit a gondolat-energetikai úton maguk elé idézett Tibeti lámáknak adták át: őrizzék azokat, míg az „Idő be nem telik” a Föld, s annak minden népe fölött.

 Ezt a mérhetetlen Energiát őrzik tehát mindmáig a Tibeti kolostorok is, s az ott tartózkodó Őrizők, s annak az Erőnek jórészét még, amelyet ezer évekkel későbben a FIÚ hozott a Föld színére, s melyet távozása  pillanatában megint csak rájuk bízott. Azt az Erőt, amelyet a Kereszten vonzott magához az ÉG magasából.(amikor elsötétedett az Ég, mert ugye a pozitív itt megfordulni látszik)

A piramisok  bezárultak hát. A papok, miután biztonságba helyezték a gondjaikra bízott Erőt: saját  fizikai testeiket is alkotó elemeikre bontották. Miután „kiléptek” belőlük, mint egy elhasználódott ruhából: nyomuk sem maradt, ill. annyi, amennyi még évszázadokon, sőt, évezredeken át a piramisok belsejében lebegő ERŐ által érezhető.

 Mert a fizikai testeiket alkotó energia is bent kellett maradjon a piramisokban, hogy annak segítségével akkor is oltalmazhassák a piramisok köveibe rejtett, igen magas szintű Tudást, ha egy olyan valaki törné fel a piramis befalazott ajtaját, aki tudja, hogyan  jeleníthetőek meg az elemeire bontott, s az Ősi Titkokat tartalmazó pergamenek.

Mert ennek is meg van a maga módja, s ez meg is fog valósulni abban a pillanatban, amikor is Jézus „második” eljövetele megvalósul.

 Ő az Egyetlen ugyanis, aki mint az ERŐ jogos és örökös Birtokosa, képes és méltó is a  pergamenek Szellemi Energiáinak aktívvá tételére (vagyis azon bizonyos  Bibliai Pecsétek feltörésére). 

Akkor a kőkockákba rejtett elemek ismét egységes egésszé állnak össze, s az Írásokban rejtőző ERŐ visszaszáll jogos tulajdonosára.

(hány filmes meg író szeretné ezt tudni!)

Ezután hosszú időn át nem volt olyan nép, s nem volt olyan nemzet, amely a magasabb rendű Tudás teljes egészét birtokolhatta volna. 

A Földön  legalább is nem, bár az Egyiptomiak közül is sok, tisztaságában megmaradt pap és magas rangú nemes döntött ősei földjének elhagyása mellett, olyanok is, akik családjaikkal menekültek ki Egyiptom földjéről és Egyiptom önmagával meghasonlott fáraóinak hatalma  alól.

  Ezeket az embereket (vagy csak ezek utódait, akiket apáik beavattak a Tanok legfontosabb elemeibe), a Föld más helyein meginduló spirituális irányú fejlődés energiája vonzotta, vagy inkább szippantotta magához.

 Az Inkák, a Maják, Kelták, Aztékok egyre hatalmasabbá váló, majd szinte a végletekig azonos módon el- és letűnő kultúráinak jelentős személyiségeivé váltak, olyan Tudás-elemekkel bíró Idegenek, akiknek hivatása s feladata volt a tisztán maradt Tudás energiájának, annak az Emberiség tagjai közt maradható részének megőrzése, s szétszórása a Földön.

 E Tudás-elemeket aztán a vándorló kereskedők, s az útra kelt, de már csak az Ősi Tudás egyes elemeit(nem az egységes egészet) megismerhető Tanítók vitték tovább, elültetve azok egy-egy kicsiny morzsáját a Föld minden-  emelkedettebb szellemiséggel bíró- népcsoportja között.

 

  Az Óind birodalom régvolt képviselői épp úgy e Tudás alapelemeiből merítettek s alapozták meg ezzel a maguk kultúráját, (s itt szellemi kultúrát érts),

 

 

 

 

 

 

 

mint ma, a korunkban is vándorló bennszülött törzsek.

 

 

https://mutat.net/?https://www.fenyorveny.hu/2013/10/ufok-muveszettortenetben.html

 

 Ezeknek  utolsó tagjai ismét őseik egykor-volt vándor-nomád életmódot folytatnak , hogy a rájuk maradt Tudás tisztán (vagy csaknem tisztán) maradt elemeit megóvhassák az egyre terjeszkedő,- s sajnos ,  egyre tisztátalanabbá, (és egyre anyagiasabbá) váló  jelen “civilizációval” szemben.

https://szubkultur.blog.hu/2013/11/18/gyonyoru_fenykepek_a_vilag_eltunoben_levo_nomad_torzseirol

 

 

Eltűnt az Erő oda, ahova, de eltűnt a Tudás is. Mi lesz most?

A következő részben megjelenik József...mondhatom, nem "véletlenül".