Éden/ek

A  szellemi elszigeteltség következménye sújtotta a bolygót.

Bár a bolygót fizikailag rátermett fajták népesítették be, a törzsek a vademberi lét és az erkölcsi megrekedtség

fogságában tengődtek.

10.000 évvel a lázadást követően gyakorlatilag minden hasznos eredmény semmivé lett;

a világ emberfajtái csak kevéssel voltak jobb helyzetben ahhoz képest, mint azelőtt.

Előzetesként:

 az „amadonfi” inkább műveltségi és vallási megjelölés, semmint faji meghatározás;

faji értelemben az amadonfiak lényegében andonfiak voltak.

A „nodfi” egyaránt műveltségi és faji meghatározás, mert a nodfiak maguk alkották a Föld nyolcadik emberfajtáját.

 A gyűlölködés hagyományosan megvolt  közöttük.

Az édeni feladatokban is rendkívül nehezen tudtak békésen együtt dolgozni.

Van-tó

 Nod követői három nagyobb csoportra oszlottak.

A központi csoport az eredeti otthonuk szomszédságában, a Perzsa-öböl felső részének közelében maradt. 

 A keleti csoport Elam hegyvidéki területeire, az Eufrátesz völgyétől keletre vándorolt.

 A nyugati csoport a Földközi-tenger északkelet-szíriai partjai mentét és a szomszédos területeket foglalta el.

 E nodfiak szabadon házasodtak  és fejlett utódokat hagytak maguk után.

 Itt, a Van-tó és a déli Káspi-tengeri terület közelében, a nodfiak összevegyültek és keveredtek az

amadonfiakkal és az „eleitől fogva hatalmasok” között tartották számon őket.

A Kert helye

Ádám és Éva megérkezése előtt e csoportok — a nodfiak és az amadonfiak —

voltak a legfejlettebb és legműveltebb emberfajták a földön.

 Van és Amadon komolyan vették a tanításokat, világerkölcstani és világműveltségi hegyvidéki központjukból hirdették a megígért Istenfiúnak az igazság-tanítónak és a hűtlen  lázadó méltóbb utódának eljövetelét...megkezdték a felkészülést kb 80 évvel azelőtt, hogy  Ádám és Éva megérkeztek volna.

Felállítottak 100-as csoportokban több mint 3.000 embert, akiknek az volt a feladatuk, hogy keressék meg az Édenkert helyét.

Csaknem 3 évig voltak távol s amikor visszatértek, akkor három lehetséges helyszínről tettek kedvező jelentést:

az első egy sziget volt a Perzsa-öbölben; a második, a folyó menti helyszín, mely később a második kert helyszínéül szolgált;

a harmadik pedig egy hosszú, keskeny félsziget — csaknem egy sziget — volt, mely a Földközi-tenger keleti partjaitól nyugati irányban nyúlt be a vízbe.

A harmadik lehetőséget részesítették előnyben.

Két évbe telt, míg a világ műveltségi központját, beleértve az élet fáját is, e földközi-tengeri félszigetre áttelepítették.

Egyetlen csoport kivételével a félszigeten lakók békésen kivonultak onnan.

A földközi-tengeri félsziget egészséges éghajlattal és egyenletes hőmérsékleti viszonyokkal rendelkezett;

ez az állandósult időjárás a környező hegyeknek, valamint annak a ténynek volt köszönhető, hogy e terület jóformán sziget volt egy beltengerben.

Bár a környező hegyekben bőségesen hullott eső, magában az Édenben ritkán esett. Azonban a mesterséges öntözőcsatornák kiterjedt hálózatából minden éjjel „pára szállott fel” a Kert növényzetének üdévé tétele céljából.

 A Kertet édesvízzel ellátó nagy folyó a félsziget magasabban fekvő területeiről eredt és kelet felé a földnyelven áthaladva érte el a szárazföldet, majd a mezopotámiai síkságot átszelve ömlött a másik tengerbe.

E folyót négy mellékfolyó táplálta, melyek az édeni félsziget part menti dombjain eredtek, és a folyó eme „négy főága” volt az, amely az „Édenből jött ki” és amelyeket később összekevertek a második kert körül elhelyezkedő folyóágakkal.

A Kert létesítéséhez választott helyszín a hasonló helyek közül valószínűleg a legcsodálatosabb volt az egész világon,

és az éghajlat akkoriban tökéletesen megfelelő volt.

Sehol máshol nem volt olyan hely, mely oly tökéletesen alkalmas lett volna a növénytani kibontakozás efféle paradicsomaként.

A Föld polgárosodott társadalomának színe-java itt gyűlt össze.

E területen kívül a világ minden más részén a sötétség, a tudatlanság és a vadság uralkodott.

Az Éden volt az egyetlen ragyogó pont , e helyszín már természetes állapotában is álomszerűen szép volt,

és hamarosan egy költőien páratlan szépségű és tökéletességű táj szemkápráztató képét mutatta.

A Kert kialakítása

Van utasításai szerint az Édennek kertnek kellett lennie, csakis egy kertnek.

Az állatok közül csak a madarak és a különféle háziasított fajok voltak jelen a ligetben.

 A pásztorkodást és az állattenyésztést a szomszédos szárazföldön folytatandó tevékenységként tervezték.

A Kert területén sohasem öltek le állatokat.

Végig az építkezések idején a Kertben dolgozók által elfogyasztott húst a szárazföldön őrzött nyájakból biztosították.

Az első feladat a nagy téglafal felépítése volt a félsziget tövében.

 Állatkertet is létesítettek, mégpedig úgy, hogy egy kisebb falat emeltek a főfalon kívül; e közbenső terület, melyen mindenféle vadállat megtalálható volt, kiegészítő védelmet nyújtott az ellenséges támadásokkal szemben.

Ezen állatkertet tizenkét nagyobb egységre osztották, és ezeket fallal körülvett utak kötötték össze, melyek a Kert tizenkét kapujához vezettek, míg a folyó és a szomszédos legelők a központi területet foglalták el.

 Csak önkéntesek dolgoztak,  ők művelték a Kertet és felügyelték  nyájakat; de a közelben lakó hívektől is kaptak élelmet.

/61 kisebb-nagyobb település volt a szellemi központ környékén, fő elfoglaltság a 

És e nagy vállalkozást ama nehézségek ellenében is sikerre vitték, melyek a világ rendezetlen helyzetével jártak együtt e zűrzavaros időkben.

Részlet:Urantia köny

..folyt.köv.