Délután a tónál

4.

DÉLUTÁN A TÓNÁL

A HÁRMAK TANÍTÁSA

 

Jézus jól tudta, hogy az apostolai nem teljesen fogadták be a tanításait.

Úgy döntött, hogy külön oktatásban részesíti Pétert, Jakabot és Jánost, abban a reményben, hogy képesek lesznek megvilágosítani a

társaik nézeteit. Látta, hogy bár a szellemi ország eszméjének némely vonását a tizenkettek megértették ugyan, de továbbra is

rendületlenül kitartanak amellett, hogy ezeket az új szellemi tanításokat közvetlenül azokra a régi és elsáncolt, szó szerint vett fogalmakra

építsék, melyekben a mennyország nem más, mint Dávid királyszékének helyreállítása és Izráelnek, mint világi földi hatalomnak a

helyreállítása.

Ennek megfelelően ...Jézus hajóval kiment a vízre Péterrel, Jakabbal és Jánossal, hogy megbeszélje velük az ország ügyeit. 

 

  Az Atya akaratának megcselekedése. 

 

Jézus azon tanítása, hogy bízzanak a mennyei Atya gondoskodásában, nem vak és tétlen végzethit.

 

E délutánon megerősítőleg idézett egy régi héber mondást:

„Aki nem dolgozik, ne is egyék.”

E tanításaihoz elégséges magyarázatul a saját tapasztalására mutatott rá.

Az Atyában való bizodalomról szóló tantételeit nem szabad a legújabb idők vagy más kor társadalmi vagy gazdasági körülményei

szerint megítélni.

A tanításában az Istenhez közeli élet eszményi elvei jelennek meg minden korszakban és minden világon.

Jézus világossá tette a hármak előtt, hogy mi a különbség az apostoli és a tanítványi besorolás

követelményei között.

És még ezzel sem tiltotta a tizenketteknek, hogy elővigyázatosak és előrelátók legyenek. Ami ellen szólt, az

nem az előrelátás volt, hanem az aggódás, a nyugtalankodás.

Azt tanította, hogy tevékenyen és éberen vessék alá magukat az Isten akaratának.

A mértékletességgel és a takarékossággal kapcsolatos számos kérdésükre válaszolva egyszerűen csak

felhívta a figyelmet az ő ács, hajókészítő és halász életére, és arra, hogy milyen gondosan szervezte meg a

tizenketteket. Megpróbálta világossá tenni, hogy a világra nem ellenségként kell tekinteni; hogy az

életkörülmények az Isten gyermekeivel együtt munkáló isteni elrendezést képeznek.

 Jézusnak nagy nehézséget okozott, hogy megértesse velük az ellent nem állással kapcsolatos személyes gyakorlatát.

Teljesen elutasította, hogy megvédje magát, és az apostolok számára úgy tűnt, hogy örömmel venné, ha ők

is követnék e gyakorlatot.

Azt tanította nekik, hogy ne álljanak ellent a rossznak, ne harcoljanak az igazságtalansággal vagy a

sérelemmel,

DE A ROSSZCSELEKEDETTEL SZEM BEN NEM A KÖZÖNYÖS TÜRELMET TANÍTOTTA!

És ezen a délutánon világossá tette, hogy helyesli a gonosztevők és bűnözők közösség általi megbüntetését,

és hogy a polgári kormányzatnak néha erőt kell alkalmaznia a társadalmi rend fenntartása és az

igazságszolgáltatás érdekében.

 

Folyton arra intette a tanítványait, hogy tartózkodjanak a megtorlás rossz gyakorlatától;

nem engedélyezte a bosszút, az elégtétel gondolatát.

Helytelenítette a haragtartást.

Nem engedélyezte a szemet szemért és fogat fogért elvet.

Ellenezte a magánjellegű és személyes elégtétel egész felfogását, e dolgokat egyfelől a polgári

kormányzatnak, másfelől az Isten ítéletének tartva fenn.

Világossá tette a hármak számára, hogy a tanításai az egyénre vonatkoznak, nem az államra.

Az ezekkel kapcsolatos tanításait addig az időpontig úgy foglalta össze, mint:

Szeressétek az ellenségeiteket — emlékezzetek az emberi testvériség erkölcsi követelményeire.

 A rossz eredménytelensége:

A rosszat nem lehet bosszúval helyrehozni.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a saját fegyvereivel harcoltok a rosszal.

 Legyen hitetek — az isteni igazságosság és az örökkévaló jóság végső győzelmébe vetett

bizalmatok.

 Politikai hozzáállás. Figyelmeztette az apostolait, hogy legyenek körültekintők a zsidó nép és a római

kormányzat közötti, akkoriban feszült viszonyra vonatkozó megjegyzéseikkel; eltiltotta őket attól, hogy

bármiképpen belekeveredjenek ezekbe a problémákba.

Mindig ügyelt arra, hogy elkerülje az ellenségei által állított politikai kelepcéket, mindegyre azt felelve,

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené”.

Nem volt hajlandó belemenni abba, hogy a figyelmét eltereljék ama földi küldetéséről, hogy az üdvözülés új

útját teremtse meg; nem engedte meg magának, hogy bármi mással is törődjön.

A személyes életében mindig kellőképpen követte a polgári törvényeket és szabályokat;

minden nyilvános tanításában figyelmen kívül hagyta a polgári, a társadalmi és a gazdasági területeket.

Azt mondta a három apostolnak, hogy őt csakis az ember belső és személyes szellemi életének alapelvei

érdeklik.

Jézus ezért nem volt politikai újjászervező.

Nem azért jött, hogy újjászervezze a világot; még ha meg is tette volna, az akkor is csak arra a korra és arra

a nemzedékre lett volna érvényes.

Mindazonáltal megmutatta az embernek a jobb életutat, és egyetlen nemzedék sem mentesül annak feladata

alól, hogy meghatározza, hogy mi a legjobb módja annak, hogy Jézus életét a saját problémáihoz alakítsa.

De soha ne essetek abba a hibába, hogy Jézus tanításait valamely politikai vagy gazdasági elmélettel,

valamilyen társadalmi vagy ipari rendszerrel azonosítjátok.

 Társadalmi beállítottság.

 A zsidó rabbik már régóta vitatkoztak a kérdésről:

Ki az én szomszédom?

Jézus a tevékeny és önkéntelen jóság gondolatával állt elő, az embertársak iránti olyan igaz szeretettel, mely

a szomszédság fogalmát kiterjesztette az egész világra, s ezáltal minden ember egymás szomszédja lett.

De mindezzel Jézus csak az egyén irányában tanúsított érdeklődést, nem a tömegek iránt.

Jézus nem volt társadalomtudós, viszont annak érdekében munkálkodott, hogy az önző elszigeteltség minden

formáját lebontsa. Tiszta rokonszenvet, kegyelmet tanított. 

A Mester nem mondta, hogy az emberek soha ne szórakoztathatnák a barátaikat lakománál, de azt igenis

mondta a követőinek, hogy adjanak lakomát a szegényeknek és szerencsétleneknek.

Jézus erős igazságérzékkel rendelkezett, de azt mindig irgalom enyhítette.

Nem tanította az apostolainak, hogy hagyják, hogy a társadalom potyalesői vagy hivatásos kéregetők

akaszkodjanak a nyakukba.

A legközelebb akkor került társadalomtani kijelentésekhez, amikor azt mondta,

„Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek.”

Világossá tette, hogy a válogatás nélküli kedvesség sok társadalmi rosszért okolható.

A következő napon Jézus határozottan arra utasította Júdást, hogy az apostoli javakból ne adjon adományt,

hacsaknem az ő vagy két apostol közös kérésére.

Mindeme dolgokban Jézus szokás szerint azt mondta,

„Legyetek okosak, mint a kígyók, de ártalmatlanok, mint a galambok.”

Láthatólag az volt a szándéka, hogy minden társadalmi helyzettel kapcsolatban türelmet,

elfogulatlanságot és megbocsátást tanítson.

A család állt Jézus életfelfogásának középpontjában — itt is és ezután is.

Az Istenről szóló tanításait a családra alapozta, s közben arra törekedett, hogy helyesbítse a zsidók azon

hajlamát, hogy túlságosan tisztelik az elődeiket.

Úgy állította be a családi életet, mint a legfelsőbb rendű emberi kötelességet, de világossá tette, hogy a

családi viszonyoknak nem szabad keveredniük a vallási kötelezettségekkel.

Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a család átmeneti intézmény; hogy az nem éli túl a halált.

Jézus nem habozott feladni a családját, amikor a család szembekerült az Atya akaratával.

Az emberek — az Isten fiai — közötti új és nagyobb testvériséget tanította. Jézus korában a válási

szokások lazák voltak Palesztinában és szerte a római birodalomban.

Többször is elutasította, hogy a házasságról és a válásról törvényeket alkosson, de Jézus első követői

közül sokaknak erős meggyőződése volt a válásról és nem haboztak e nézeteket neki tulajdonítani.

 

Az Újszövetség minden írója, János Márkot kivéve, a válás kapcsán e szigorúbb és haladóbb nézetekhez

tartotta magát.

 Gazdasági magatartás.

 Jézus úgy dolgozott, élt és cselekedett a világban, ahogy a világgal találkozott. Nem gazdasági

megújító volt, bár gyakran felhívta a figyelmet a javak egyenlőtlen elosztásának igazságtalan voltára.

Azonban nem tett javaslatokat a bajok orvoslására. Világossá tette a hármak előtt, hogy bár az

apostoloknak nem lehet vagyona, azért ő még nem a javak és a vagyon ellen beszél, hanem pusztán

annak egyenlőtlen és tisztességtelen elosztása ellen.

Elismerte a társadalmi igazságosság igényét és a tisztesség iránti igényt az ipar területén,

de nem javasolt szabályokat azok elérésére.

 

A követőinek sohasem tanította, hogy kerüljék a földi javak birtoklását,

hanem csak a tizenkét apostolának.

Lukács, az orvos mélyen hitt a társadalmi egyenlőségben, és sokat tett annak érdekében, hogy Jézus

mondásait összhangba hozza a maga személyes elképzeléseivel.

Jézus személyesen sohasem utasította a követőit, hogy közösségi életmódot fogadjanak el;

ezekben a dolgokban semmiféle nyilatkozatot nem tett.

 

Jézus gyakorta intette a hallgatóságát a mohóság ellen, kijelentve,hogy

 „egy ember boldogsága nem az általa birtokolt anyagi javak bőségében áll”.

 

Állandóan megismételte, hogy

„Mit nyer az ember, ha megnyeri az egész világot és elveszíti a lelkét?”

Nem intézett közvetlen támadást a tulajdonbirtoklás ellen, de kitartott annak

örökkévalón alapvető fontosságú volta mellett, hogy a szellemi értékek az elsők.

A későbbi tanításaiban megpróbált helyesbíteni sok téves  életszemléletet azáltal, hogy elmondott

számos példabeszédet, melyeket a nyilvános segédkezése során adott elő.

Jézusnak sohasem állt szándékában gazdasági elméletek megfogalmazása; jól tudta,

hogy minden egyes korszaknak ki kell alakítania a fennálló bajok orvoslásának módszereit.

És ha Jézus ma a földön lenne, életét húsvér testben élné, akkor a férfiak és nők többsége számára nagy

csalódást okozna azon egyszerű oknál fogva, hogy nem venne részt a mai politikai, társadalmi vagy

gazdasági vitákban.

Meglehetősen közömbös maradna, miközben arra tanítana benneteket, hogy miként tökéletesítsétek a

belső szellemi életeteket annak érdekében, hogy sokoldalúan felkészültté válva a tisztán emberi

problémák megoldásához hozzáértőbben fogjatok hozzá.

 Jézus minden embert Istenhez hasonlóvá akar tenni, hogy aztán ott álljon, rokonszenvvel figyelve,

amint az Isten eme fiai megoldják a maguk politikai, társadalmi és gazdasági problémáit.

Nem a vagyon ellen emelt kifogást, hanem az ellen, amit az a vagyon megszállottainak többségével tesz.

Ezen a ...délutánon mondta először Jézus a társainak, hogy

„nagyobb boldogság adni, mint kapni”.

 Személyes vallás.

 Nektek, miként az apostoloknak, jobban meg kell értenetek Jézus tanításait az élete révén.

Tökéletessé tett életet élt , és az ő egyedi tanításai csak akkor érthetők meg,

ha azt az életet annak közvetlen környezetében szemlélitek.

 

Az élete az, és nem a tizenketteknek átadott tanításai vagy a sokaságnak tartott beszédei,

mely a leginkább segíthet az Atya isteni jellemének és szeretetteljes személyiségének a

kinyilatkoztatásában.

 

Jézus nem támadta a héber látnokok vagy a görög erkölcstanítók tanításait.

A Mester felismerte azt a sok jó dolgot, melyet e nagy tanítók képviseltek,

de ő azért jött le a földre,hogy valami továbbit tanítson, azt, hogy

„az ember önként igazítsa hozzá az akaratát az Isten akaratához”.

Jézus egyszerűen nem akart vallásos embert létrehozni, olyan halandót, aki kizárólag vallásos érzelmek

megszállottja és akit csak szellemi késztetések hajtanak.

 

Ha csak egyetlen pillantást vethettetek volna rá, akkor megértettétek volna, hogy Jézus e világ dolgai

komoly mértékű megtapasztalásának igazi embere volt.

Jézus tanításait e téren erősen elferdítették és nagyon félreértelmezték végig ,

a keresztény kor évszázadai alatt;

voltak torz fogalmaitok a Mester szelídségét és alázatát illetően is.

Úgy tűnik, hogy az életcélja a nagyfokú önbecsülés elérése volt.

Csak azt javasolta az embernek, hogy azért alázkodjon meg, hogy igazán felemeltessen;

az igaz célja az Istennel szembeni igaz alázat volt.

Nagyra értékelte az őszinteséget — a tiszta szívet. A hűség volt a legfőbb erény a jellemmegítélésében,

míg a bátorság állt a tanításai középpontjában.

Jelmondata az volt, hogy „ne félj”, és a türelmes kitartás volt a jellemerősségről alkotott eszményképe.

Jézus tanításai a derekasság, bátorság és hősiesség vallását alkotják.

És éppen ezért választott személyes képviselőjének tizenkét hétköznapi embert, akiknek a többsége

kemény, életerős és férfias halász volt.

Jézusnak kevés mondanivalója volt a korának társadalmi bűneiről; ritkán tett utalást erkölcsi

vétségekre.

Ő az igaz erény igenlő felfogású tanítója volt.

Szándékosan kerülte a nemleges felfogású tanítási módszert; nem volt hajlandó hírverést csinálni a

rossznak.

Még csak erkölcsi megújító sem volt.

Jól tudta, és ezt tanította az apostolainak is, hogy az emberiség érzéki vágyai nem nyomhatók el

sem vallásos dorgálással, sem törvényi tiltással.

 Az általa mondott kevés elítélés főként a büszkeség, a kegyetlenség, az elnyomás és a képmutatás

ellen irányult.

Jézus nem kifogásolta hevesen még a farizeusokat sem, nem úgy, mint János.

Jézus ismert sok, szívből őszinte írástudót és farizeust;

megértette az ő rabszolgasorba taszító elkötelezettségüket a vallási hagyományok iránt.

Jézus különösen fontosnak tartotta, hogy

„előbb jónak kell a fának lennie”.

Nagy hatással volt a hármakra az, hogy ő az egész életet értékelte, nem csak néhány sajátos erényt.

 János az e napi tanításból egyedül azt szűrte le, hogy Jézus vallásának lényegét olyan könyörületes jellem megszerzése alkotja,

melyhez a mennyei Atya akaratának megcselekedése érdekében megmozduló személyiség társul.

 

Péter azt a gondolatot ragadta meg, hogy a hirdetendő evangélium valóban újrakezdést jelent az egész emberi fajnak.

/és ebből csinált egyházat...amit Jézus végképp nem akart!/

E benyomását elmondta később Pálnak, aki ebből kialakította a Krisztus mint „a második Ádám” tantételét.

 

Jakab azt a felkavaró igazságot fogta fel, hogy Jézus azt akarja a földi gyermekeitől, hogy úgy éljenek,

mintha máris a megteremtett mennyországban lennének.

Jézus tudta, hogy az emberek különbözők, és így is tanította az apostolait. Folyamatosan arra intette őket, hogy tartózkodjanak attól,

hogy megpróbálják a tanítványokat és híveket valamilyen előre meghatározott formára gyúrni. /egyházak-hívek/

 

Arra törekedett, hogy megengedje minden egyes léleknek azt,

hogy a maga módján fejlődjön Isten előtt

egy tökéletesedő és páratlan egyeddé.

 

Péter sok kérdése közül az egyiknek a megválaszolásakor a Mester azt mondta:

„Fel akarom szabadítani az embereket annak érdekében, hogy kisgyermekként újra nekifoghassanak az új és jobb életnek.”

Jézus mindig ragaszkodott ahhoz, hogy az igaz jóságnak öntudatlannak kell lennie, a könyörületesség megnyilvánulásakor ne tudja a bal

kéz, hogy mit tesz a jobb.

 

 A három apostol megdöbbent ezen a délutánon, amikor felfogták, hogy a Mesterük vallása nem írja elő a szellemi önvizsgálatot.

Jézus kora előtt és után minden vallás, még a kereszténység is, gondosan előírta a lelkiismeretes önvizsgálatot.

 

De nem ez volt a helyzet a názáreti Jézus vallásával.

Jézus életfelfogása nélkülözi a vallásos önmegfigyelést.

 

Az "ács fia" sohasem tanított jellem-építést; ő a jellem gyarapítását tanította, kijelentve, hogy a mennyország olyan, mint a mustármag.

De Jézus semmi olyat nem mondott, mely tiltotta volna az önvizsgálatot az önmagunkkal való túlságos foglalkozás megakadályozására.

 Az országba való belépés jogát a hit határozza meg, a személyes meggyőződés. Az országbeli fokozatos felemelkedésben való megmaradás ára az értékes gyöngyével egyezik meg, melynek megszerzése érdekében az ember eladja mindenét, amije csak van.

 Jézus tanítása vallás mindenki számára, nem csak a gyengéknek és a rabszolgáknak.

 A vallása (a saját korában) sohasem szilárdult hitvallásokká és istentani törvényekké; egyetlen sor írást sem hagyott maga után.

Az élete és tanításai úgy maradtak a világegyetemre, mint olyan ösztönző és eszményelvű örökség, mely alkalmas minden korszak

szellemi vezetésére és erkölcsi képzésére minden világon. 

 

És Jézus tanítása még ma is  ELKÜLÖNÜL  MINDEN  VALLÁSTÓL,  mint olyantól,  jóllehet az az élő remény mindegyikben.

 

 Jézus nem azt tanította az apostolainak, hogy a vallás az ember egyetlen földi foglalatossága;

az az Isten szolgálatának zsidó felfogása volt.

 

De ahhoz ragaszkodott, hogy a tizenkettek egyetlen dolga a vallás.

Jézus semmit sem tanított annak érdekében, hogy elriassza a híveit az igaz műveltséggel való foglalatosságtól.

 

Ő csak kisebbítette a vallások által gúzsba kötött, jeruzsálemi vallási tanodák hírnevét.

 

 Nagyvonalú, jószívű, tanult és türelmes volt. Öntudatos jámborság nem kapott helyet az igaz életről alkotott felfogásában.

 

 A Mester nem javasolt megoldásokat a korának vagy bármely későbbi kornak a nem vallási jellegű problémáira.

 

Jézus az örök valóságokra való szellemi rálátást akarta kifejleszteni, valamint az igaz és önkéntelenséget mutató életre

irányuló kezdeményezést szerette volna bátorítani;

ő maga kizárólag az emberi faj mélyről fakadó és állandó szellemi szükségleteivel foglalkozott.

 

Az Istennel egyenrangú jóságot nyilatkoztatott ki.

 

Kiemelte a szeretetet — az igazságot, szépséget és jóságot — mint az isteni eszményképet és az örök valóságot.

 

 A Mester azért jött, hogy egy új szellemet, egy új akaratot teremtsen az emberben

— hogy új képességet adjon az igazság megismerésére,

az irgalom megtapasztalására és a jóság választására

— azt az akaratot, hogy az ember összhangban akarjon lenni az Isten akaratával,

melyhez társul az az örök vágy, hogy tökéletessé váljon, éppen olyan tökéletessé, mint a mennyei Atya.

Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van. 
 

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól. 
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy

szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden

magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel:

akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. 
Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:

- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam.

Ideje volt, hogy visszatérj közénk."

 

 

 

Wass Albert: Te és az Isten...részlet