Alvási szokásaink-másképpen
2014.08.03 11:38Alvás, álmok és a tudat
Az emberek alvásigénye egyénenként változó, és nincs az a szer, amely lehetővé tenné, hogy az alvás teljesen kimaradjon az életükből: túl sok értékes munka folyik abban az állapotban. Viszont ezt a munkát sokkal hatékonyabban el lehetne végezni egy
helyett két, rövidebb alvási periódusban.
Naponta kétszer , egyenként háromórás alvási periódus a legtöbb ember számára tökéletesen
elegendő lenne, ha elalvás előtt a megfelelő szuggesztiókban részesülne – ezek a
szuggesztiók a test tökéletes regenerálódását céloznák.
Sok esetben például tíz órányi alvás kifejezetten hátrányos: a szellem és a test ellustulásához vezet. Ebben az esetben a szellem túl sokáig marad távol a testtől, ami gyengíti az izmok rugalmasságát.
Mint ahogy három kiadós étkezésnél jobb, ha többször, kevesebbet eszik az ember, ugyanígy a rövid szunyókálás hatékonyabb lenne a hosszú alvásnál.
Ebből más előnyök is származnának. A tudatos Én mindjárt többre emlékezne álombeli kalandjaiból, és ezek fokozatosan hozzáadódnának az ego által számon tartott élményanyaghoz.
A gyakoribb, rövidebb alvási periódusok következményeképpen a tudatos fókusz magasabb csúcsokat tudna elérni, és a fizikai meg a pszichés tevékenység egyenletesebben újulna meg.
Nem lennének olyan éles határvonalak az Én különböző területei vagy szintjei között. Ennek eredménye az energia és a tápanyagok gazdaságosabb,
hatékonyabb kihasználása lenne.
Az általunk ismert tudat hajlékonyabbá és mozgékonyabbá válna.
Ez nem vezetne oda, hogy a tudat vagy a fókusz elhomályosul, összezavarodik.(mint most!)
Sőt: a nagyobb hajlékonyság a tudatos fókusz tökéletesedését eredményezné. A látszólag óriási szakadék az éber és az alvó Én között nagyrészt a funkciók szétválásának a következménye: egy időszakaszt az egyikre szánunk, egy másik, nagyobb időszakaszt a másikra.
A mi időkihasználásunk választja szét a kettőt. (abszolute nem hatékonyan működtetjük manapság, mi teremtettük meg ezáltal a kettősséget, dualitást)
Tudatos életünk eredetileg a napfényhez igazodott.
Ma, a mesterséges fényforrások meglétével ez már nem szükségszerű.
A technikai fejlődésnek vannak olyan eredményei, amelyeket egyelőre nem használunk ki. Egész nap aludni, egész éjjel dolgozni nem lenne jó megoldás – ez egyszerűen csak megfordítaná jelenlegi szokásainkat.
Sokkal hatékonyabb volna azonban másként felosztani a huszonnégy órás periódust.
Tulajdonképpen sok variáció van, amelyek mindegyike jobb lenne, mint a jelenlegi rendszer.
Ideális esetben öt órai alvás hozná a legkedvezőbb eredményeket; ennél több már közel sem lehet annyira eredményes.
Akinek nagyobb az alvásigénye, később szunyókálhatna még két órát.
Mások számára egy négyórás alvási időszak és két rövid szunyókálás volna kiváltképp jótékony.
(ki kell tapasztalni, melyik a legmegfelelőbb mindenkinek, ez kb 1 hét alatt kiderül.)
A megfelelően bevitt szuggesztióval a test feleannyi időalatt regenerálódna, mint amennyit most alvásra szánunk.
(pl. este, elalvás előtt ezt mondod: minden sejtem tökéletesen regenerálódik, egészséges vagyok testben, lélekben, szellemben. )
Az azonban mindenképpen frissítőbb és hatékonyabb, ha a fizikai test aktív, mint ha nyolc-tíz órán keresztül inaktivitásra van kárhoztatva.
Hozzászoktattuk a tudatot, hogy bizonyos mintákat kövessen, amelyek nem mindig természetesek a számára, és ezek a minták egyre fokozzák az éber és az alvó Én elidegenedését egymástól.
Bizonyos értelemben szuggesztiók formájában kábítószert viszünk a testbe, amitől azt hiszi: bizonyos számú órát egyhuzamban végig kell
aludnia.
Az állatok akkor alszanak, amikor fáradtak, és sokkal természetesebben ébrednek.
Sokkal többre emlékeznénk szubjektív élményeinkből, és a testünk is egészségesebb volna, ha megváltoztatnánk az alvási mintákat.
Összesen hat-nyolc óra alvás bőven elég volna, az imént ismertetett szunyókálási periódusok beiktatásával.
Akik ma úgy érzik, hogy ez számukra kevés lenne, meglátnák, hogy ha két részletben alszanak ennyit, "furcsa módon", még is beérik vele.
Ennek a teljes szervezet – a test, a lélek és a szellem egyaránt – hasznát venné.
Az Én felosztása sem lenne annyira szigorú. Könnyebbé válna a fizikai és a szellemi munka, maga a test is nyerne vele, hogy egyenletesebben frissül fel és pihen.
Ma az a helyzet, hogy akármilyen állapotban van, jó tizenhat órát várnia kell.
Más, az alvás közben végbemenő életfolyamatok miatt javulna a testi egészség; ez az időbeosztás segítene a skizofréniásoknak, a depressziósoknak, a mentális zavarokban szenvedőknek is.
Az időérzékünk sem lenne annyira szigorú és merev. Felgyorsulnának a kreatív képességek, sikerülne leküzdeni az álmatlanságot, amelyben ma sok ember szenved – mert félnek túl sok időt eltölteni olyan állapotban, amelyről azt hiszik, hogy olyankor a tudatuk kikapcsol.
A felkelést kisebb étkezésnek kellene követnie.
Ez az evési-alvási rendszer sokat javítana a különféle emésztési zavarokban szenvedők állapotán, és a spirituális és pszichés képességek kifejlődésében is segítene.
Különböző okok miatt az éjszakai fizikai tevékenység másféle hatást gyakorol a testre, mint a nappali fizikai tevékenység,
és az ideális állapot eléréséhez mindkét hatásra szükség van.
Az éjszaka folyamán bizonyos időpontokban megnő például a levegőben található negatív ionok mennyisége a nappalihoz képest; az ilyen időpontokban egészségi szempontból kiváltképp jótékony hatású a fizikai aktivitás, különösen a séta vagy a szabadban végzett tevékenység.
A közvetlenül napkelte előtti néhány óra gyakran válságos időszak a súlyos betegek számára.
A tudat ekkorra már túl sokat volt távol a testtől; a visszatérő tudat nehezen képes kezelni a beteg testi mechanizmust.
A kórházakban (vagy otthon) alkalmazott gyakorlat, mely szerint altatókat adnak a betegnek, hogy végigaludja az éjszakát, ezért különösen káros.
Sok esetben túlságosan nagy megterhelést jelent a tudat számára, hogy újraindítsa a gyengélkedő szervezetet.
Az altatók alkalmazása gyakran megakadályozza azoknak az álomciklusoknak a lejátszódását, amelyek segítenék a test gyógyulását, és nagyon megnehezíti a tudat tájékozódását.
Az Én különböző részei közötti felosztás( ego-tudat alatti, tudat feletti Én) nem alapvetően szükségszerű: a megszokás és a kényelmesség eredménye.
Az időfolyamat korábbi szakaszaiban, bár villanyvilágítás például még nem létezett, az emberek éjszaka nem aludtak hosszan és folyamatosan, mert az alvóhely nem volt eléggé biztonságos. A barlanglakó ősembernek például alvás közben is óvakodnia kellett a ragadozóktól. Félig ébren tartották a természeti környezet rejtelmes eseményei. Gyakran felébredt, hogy szemrevételezze menedékét és a környező tájat.
Ettől tudata mozgékonnyá vált, ami valóban biztosította fizikai fennmaradását; emlékezett az álomállapotban átélt intuitív benyomásokra, és éberen is hasznosította őket.
Számos betegséget okoz ez a felosztás; az, hogy a test túl hosszan inaktív, és a figyelem túl sokáig koncentrálódik vagy az ébrenlét, vagyaz álom valóságára.
Normál tudatod hasznát veszi az alvás közben belépő valóságokban tett kirándulásoknak, és kipiheni magát bennük, az úgynevezett alvó tudat pedig úgyszintén hasznát látja, ha kirándul az éber állapotba.
A z ilyen beidegződések, megszokások megváltoztatása egyértelműen oda vezetne, hogy jobban megértenénk az Én tulajdonságait.
A személyiség belső, álmodó része nemcsak azért tűnik számunkra furcsának, mert alapvetően máshová állítja a fókuszt, hanem azért is, mert olyan hangsúlyozottan szétválasztjuk a nap huszonnégy órás időtartamát, és a két részt külön-külön vesszük az Én különböző területeinek.
(tehát: mi csináltunk dualitást.)
Annyira szétválasztjuk ezeket, amennyire csak lehet. Ezáltal pedig szépen szétoperáljuk intuitív, kreatív, paranormális képességeinket a fizikai, manipulatív, objektív képességektől.
Nincs jelentősége, hogy mennyi alvásigényt tételezel fel magadról. Sokkal jobban járnál, ha többször, rövidebb ideig aludnál, és ezek együttesen
kevesebb időt tennének ki. A leghosszabb alvási időszaknak éjszakára kellene esnie.
De ismétlem: hat-nyolc órányi fizikai inaktivitás után az alvás hatékonysága csökken, és hátrányos következmények lépnek fel.
A hormontermelés - és más kémiai funkciók, különösen a mellékvese- működése sokkal jobb lenne, ha ezt az alvási rendet követnéd.
A test kopása a minimumra csökkenne, a regeneráló erők maximális hatékonysággal működnének.
(elhasználódás minimálisra csökkenthető!)
Ez a gyors és a lassú anyagcseréjű embereknek egyaránt jót tenne.
Az egyes pszichés központok gyakrabban aktiválódnának, ezáltal a személyiség teljes identitása erősödne. A tudat ebből származó, nagyobb mozgékonysága, rugalmassága pedig kamatozna a tudatos koncentráció fokozódásában, valamint abban, hogy a fáradékonyság mindig a veszélyes szint alatt maradna.
Ennek nagyobb fizikai és pszichés kiegyensúlyozottság lenne az eredménye.
Az efféle időbeosztást egyébként eléggé könnyű megvalósítani.
Azaz, a hat-nyolc óránál hosszabb, folyamatos alvás ellenünk dolgozik, a tízórás alvási periódus már kifejezetten káros.
Ébredéskor nem érzed magad kipihentnek , ellenkezőleg: mintha kiszivattyúzták volna az energiádat. Ez azért van, mert nem ügyeltél az energiaraktárra.
Ha nem érted meg, hogy alvás közben a tudatod valóban elhagyja a testedet, akkor értelmetlenné válik mindaz, amit elmondtam.
A tudatod időnként visszavisszatér, hogy ellenőrizze a fizikai szervezetet, az atomok és sejtek egyszerű tudata
pedig állandóan jelen van, tehát a test nem üresedik ki.
Az Én hatalmas, kreatív(teremtő) részei azonban elhagyják a testet, amikor alszol, méghozzá hosszú időre.
Egyes neurózisos esetek a jelenlegi alvási szokásainkból következnek.
Bizonyos fokig az alvajárás is ide kapcsolódik. A tudat vissza akar térni a testbe, de hipnotizálja az a gondolat, hogy a testnek nem szabad felébrednie. Fölösleges idegi energia keletkezik, és aktivitásra serkenti az izmokat, mert a test tudja, hogy túl sokáig volt inaktív, és különben komoly izomgörcs állna be.
Ugyanez érvényes a táplálkozási szokásainkra is. Felváltva teletömijük, aztán meg koplaltatjuk a szerveinket, szöveteinket. Ez is jelentős hatást gyakorol tudatunkra, kreativitásunkra,a koncentráció szintjére.
A fentiek szerint például éjszaka kiéheztetjük a testet, és azáltal, hogy hosszú órákon keresztül megvonjuk tőle a táplálékot,ezzel bőségesen hozzájárulunk az öregedéséhez.
Mindez pedig visszatükröződik tudat erejében és állapotában.
Az ennivalót huszonnégy órán át kell elosztani, nemcsak az ébrenlét idejére – azaz, ha megváltoztatjuk az alvási szokásainkat, akkor az éjszakai órákban is ehetnénk valamit. Így sokkal kevesebbet ennénk összességében(kevesebb lenne az elhízás és az azzal járó betegségek!), mint ma bármelyik étkezés alkalmával.
Fizikai, mentális és pszichés szempontból egyaránt a sokkal gyakrabban elfogyasztott, sokkal kevesebb ennivaló volna kívánatos.
Az alvási szokások megváltoztatása automatikusan maga után vonná az étkezési szokások megváltoztatását is.
Sokkal egységesebb identitásnak éreznénk magaunkat.
Sokkal jobban tudatosodna végre bennünk például a telepatikus és tisztánlátó képesség, és nem éreznénk azt a mély szakadékot az éber és az álmodó Én között, amit ma érezhetük.
Az elidegenedettség érzése nagyrészt eltűnne.
Jobban élveznénk a természetet is, hiszen az éjszakát általában nem ismerjük.(oktalanul félünk tőle.... belénk nevelték, hogy féljünk.)
Sokkal több hasznát vennénk az álomban megjelenő intuitív tudásnak, és a kedélyállapotot sem hullámzana úgy, mint ma. A lét minden területén biztonságban éreznénk magaunkat.
A szenilitás problémája is csökkenne, mert az ingereket nem kapcsolnánk ki olyan hosszú időszakokra.
A tudat pedig hajlékonyabbá válva több örömöt ismerne meg.
Közismert tény, hogy alvó állapotban a tudat, az éberség fluktuál, ingadozik.
Vannak az álomtevékenységnek olyan időszakai, amelyek felülmúlnak egyes ébrenléti állapotokat.
Fluktuál egyébként az éber tudat is, a fokozott aktivitást sokkal kevésbé aktív tudati időszak követi.
Bizonyos éber állapotok természetesen nagyon közel járnak az alváshoz. Át is olvadhat egyik a másikba, olyannyira, hogy a ritmus gyakran észrevétlen marad.
Ezeket a tudati fokozatokat a fizikai szervezetben végbemenő változások követik. Az éber tudat lustább időszakaiban hiányos a koncentráció, az ingerek változó mértékben kizáródnak, megszaporodnak a balesetek, a test általános tónusa csökken.
Mivel hozzászoktunk a hosszú alváshoz, amelyet hosszú ébrenlét követ, nem vesszük hasznát a tudat ritmusainak. A legmagasabb csúcsok is ellaposodnak, vagy elmúlnak észrevétlenül.
A természetes éber tudat éles kontrasztjait, nagyfokú hatékonyságát alig használjuk ki.
Pedig, az alvás-ébrenlét periódus megváltoztatásával, harmóniába hozásával segíthetünk önmagunknak megérteni és kihasználni meglévő képességeinket.
Túl sokat követelünk a normális, éber tudattól: kiegyengetjük működésének hullámhegyeit- és völgyeit, néha elvárjuk tőle, hogy teljes
gőzzel működjék, amikor pedig a minimum időszakában van , s így megtagadjuk önmagunktól azt a hatalmas tudati mozgékonyságot, amely pedig lehetséges.
Ha az alvási szokásokra vonatkozó javaslatokat megfogadnánk, természetes módon kihasználhatnánk ezeket a ritmusokat.
Gyakrabban érzékelnénk a csúcsokat. Fokozódna a koncentráció, világosabban látnánk a gondokat, a tanulási képesség hatékonyabbá válna.
Az éber tudat számára biztosított, hosszú és pihenés nélküli idő alatt vegyi anyagok halmozódnak fel a vérben, és később, alvás közben bomlanak le. (ezt nevezzük ma divatosan savasodásnak, igyekszünk is mindenféle lúgosítást elkövetni, pedig, nem sok értelme van, mert a szervek így éjjel-nappal méregtelenítenek megállás nélkül.)
De közben ellustítják a testet, és akadályozzák a tudatos koncentrációt.
Emiatt aztán tényleg szükséges a hosszú alvás, amihez hozzászoktunk. Kialakult az ördögi kör.
Ezért aztán éjjel túlmunka válik szükségessé, megszaporodik a test dolga, mert hosszú időn át kell végeznie azt a fizikai tisztító munkát, amelyet rövidebb pihenőidőszakok alatt kellene ellátnia.
Az ego(fizikai Én) pedig fenyegetve érzi magát, mert hosszú "eltávozásokra" kényszerül,
emiatt tartani kezd az alvástól, és korlátokat emel az álomállapot elé.
Ezek többsége merőben mondvacsinált korlát.
Az eredmény egy látszólagos kettősség, és az Én egyik részében kifejlődő bizalmatlanság a másik(Én) iránt.
Ebben a folyamatban sok, a gyakorlatban is hasznosítható kreatív(teremtő) anyag megy veszendőbe.
A javasolt eljárások sokkal több ilyen információt tennének hozzáférhetővé, és az éber Én jobban felfrissülne.
Az álmok jelképvilága érthetőbben kirajzolódna, például nem veszne el az értelme a sok álomtalanul átaludt óra alatt.
Az izmok ereje is fokozódna. A vér hatékonyabban megtisztulna, mint amikor a test oly sokáig mozdulatlan.
És főként: az Én különböző szintjei között sokkal jobb lenne a kommunikáció, növekedne a biztonságérzet, és – különösen gyermekek esetében – hamarabb kibontakoznának a kreatív képességek.
A tiszta, zavartalan, világos és erőteljes tudatnak gyakori pihenésre van szüksége, ha hatékonyságát meg akarja tartani, és ha helyesen akarja értelmezni a valóságot. Különben eltorzítja azt, amit érzékel.
A pihentetéses, altatásos kúrák – amelyek rendkívül hosszú ideig tartanak – egyes esetekben hatékony terápiának bizonyulnak, de nem azért, mintha a hosszú alvás önmagában jót tenne, hanem azért, mert a szervezetben annyi méreg halmozódott fel, hogy a méregtelenítéshez ilyen hosszú időre van szükség.
Jelenlegi alvási szokásaink határozottan akadályozzák a tanulási folyamatot, mert vannak bizonyos periódusok, amikor a tudat tanulásra van hangolva, azonban nem vesszük észre, hogy éppen a a minimum időszakában van, és rákényszerítjük a tanulásra .
A teremtő/kreatív- és paranormális képességek egyértelműen emiatt a mesterséges felosztás miatt szorulnak háttérbe majd mindenkiben.
Ennek eredménye az a kettősség /dualitás, amely minden cselekedetünkre rányomja bélyegét.
Az is előfordul, hogy a szó szoros értelmében alvásra kényszerítjük magunkat, amikor pedig a tudat a görbe csúcspontján tart. Ez történetesen a napkelte előtti időszak! (3-5 között)
A délután egy részében a tudat a görbe mélypontján van,(1-3-ig) és felfrissülésre volna szüksége, amihez mai világunkban végleg nem jut hozzá.
Ha a kutatók az éber tudat állapotait ugyanúgy megvizsgálnák, ahogy például az alvást kutatják, sokkal szélesebb tevékenységi spektrumot találnának, mint gondolják.
Nézzük csak meg a csecsemő -és kisgyermek kort...de mi , "okosan" kiirtjuk a természetes ciklust bennük...azaz bennünk is.
.jpg)
—————