Alkoholizmus szellemi anatómiája

"Hát akkor igyál, míg bele nem döglesz, mint a többi aljadék…"

Nehéz dolgok kövezkeznek, olvasd hát figyelmesen...akár többször is!

            Ez az út a legteljesebb és legsötétebb kudarccal ért véget. 

Legalább is a fizikai test számára, amelyet ott találtak meg egy nap a csatornában, ahová bódult részegségében zuhant, hogy többé már fel se keljen.

Én magam is meglehetősen bódult állapotban emelkedtem ki a testtudatból, még akkor is, ha rám lényegében nem a fizikai síkon elfogyasztott italban lévő alkohol hatott.

 Annál inkább hatott azonban az alkohol céljának és irányultságának rezgésenergiája, amely épp oly bódító hatást fejt ki a mi, vagyis a szellemi Én-részek esetében, mint maga a bódítási szándékkal elfogyasztott alkohol a földi agyban.

 S nem csak a test-tudatból: a közegből, vagyis a dimenzióból is nehezen emelkedtem feljebb.

Sokáig kóboroltam az egykor viselt test törzshelyein, hogy az ott lévők gondolatenergiáját, mámor utáni vágyakozását magamba szippantva megtarthassam bódult állapotomat.

Persze: nem egyedül szipolyoztam a gyakran öntudatlanságig ittas emberek tudati energiáját: 

szó szerint csapatostul lógtunk egy-egy alkohol utáni vágy fogalmazta gondolaton, nem csak töltekezve e negatív irányultsági gondolat-hullámból, de egyben fel is erősítve, el is mélyítve azt a tudatban, hogy még inkább 

késleltessük az általunk (is) mélybe húzott tudat kiemelkedését, vagy a kiemelkedés utáni vágyakozását

 a számunkra kedvező gondolat fogságából.

     Tehát az általunk “megszállva” tartott tudat nem is annyira a fizikai test követelésének, mint inkább a mi, cseppet sem áldásos közreműködésünknek köszönhette, hogy minden gondolata a szer megszerzése és elfogyasztása, s ezáltal az újabb önkívületi állapot elérése körül forogjon. /Olvasd át mégegyszer!!!/

 Egészen addig tartott ez az állapot, míg az egyik test-tudat meg nem rázta magát, s minden igyekezetünk, s a test minden követelése ellenére hátat nem fordított az alkoholnak.

Ennek a tiszta, s már felfelé irányuló energiának köszönhetően végre mi magunk is megszabadultunk a tudat addigi gondolat-energiájának fogságából, s leszakadtunk a tudat felszínéről. 

A tudat ezáltal persze épp úgy megkönnyebbült, s épp úgy képes volt rögzíteni magában az új, már alkohol utáni vágy 

nélküli vágyakozást,mint mi magunk is, s ez aztán lehetővé tette a tudatban lévő Én-rész számára: segítségül hívni az 

Őrszellemet, aki az alkohol mélységében töltött idő alatt csakis és kizárólag a fizikai test létbentartására ügyelhetett,

 hacsak nem az alkohol volt megírva az ÉN történetében,

 mint a fizikai test útjának megszüntetésére kijelölt szer az életút befejezésére!

 Ez azonban igen ritka eset, viszont az Őrszellem maga is csak egy bizonyos pontig képes létben tartani a testet:

 ha a test-tudat nem képes időben ráébredni egyre inkább ellehetetlenedő állapotára, az akár a test megszűnését,

 s ezzel az Én-rész végképp elhibázott Útjának megszakadását is jelentheti, a fizikai test teherbírásától függően.

 Az erősebb szervezet tovább képes biztosítani a tudat ébredésének “színterét”, míg a gyengébb fizikum könnyebben 

felmorzsolódik, elroncsolódik a szer hatására.

 Igaz: még a szer teljes elhagyása sem jelenti minden esetben azt,

 hogy az Én-rész alkalmat kap rá, hogy megadja a késztetést

 a test-tudatnak helyrehozni a hibásan leélt éveket!

 Gyakran ugyanis maga a tudat is olyan mértékben roncsolódik, hogy azt már akár a legerősebb Én-rész sem képes többé az általa helyesnek ismert irány felé terelni.

 Ez abban az esetben szokott bekövetkezni, ha a tudat valamely külső kényszernek engedve mond le az alkoholról,

 anélkül, hogy ez, mint vágy vagy konkrét történés: valóban a tudatig érne.

Vagyis; amikor az alkohol teljességgel alkalmatlanná teszi az agyat

 bármiféle tudatos gondolat megformálására,

 s ezáltal a cselekvések akaratlagos irányítására és megélésére  is.

            Az alkoholba rögzült tudatból távozó Én-rész azonban minden esetben fogságába esik egy másik,

 még élő fizikai testet irányító, s az alkohol iránti vággyal telt tudatnak, maga is önnön fogsága alá kényszerítve

 ezáltal az őt fogva tartó tudatot:

 “rókafogta-csukafogta-róka”– mondhatnám, hisz ez az egyetlen, valóban megfelelő kép e történés ábrázolására. 

Miután végre sikerült megszabadulnunk egymástól: az idegen test tudatának, s a rajta csüggő Én-részeknek, végre feljebb emelkedhettem, s az ÉN-be való visszacsatolódás előtt végig nézett Életfilm alapján végre magyarázatot lelhettem az Út történéseire. 

Azokra a történésekre, amelyek lényegében egy újabb megtapasztalást kellett adjanak, éspedig úgy, olyan módon, ahogyan az történt is. 

Igaz: a megtapasztalás utáni történés nem egészen az kellett volna legyen, ami...

/ A történés második részét, valamint annak befejezését tehát már csak mint kívülálló ismerhettem meg, s mégis úgy éreztem: mint ha egy kicsit mégis a magam jelen-beni Útját követtem volna figyelemmel, amely akár így is végződhetett volna. /

"A te esetedben már semmiképp sem történhetett volna így! "

Nem, mert ezen az állomáson te már túljutottál egy jóval korábbi Utad során.

Ugyanazt a hibát ugyanis gyakran meg lehet ismételni: átlépni viszont csak egyszer kell, aztán az akkor szerzett 

megtapasztalás energiája már beépül az Én-rész energiatárába, ami egyben védelmet is biztosít az Én-résznek a már elhagyott negatív elemmel, s annak újbóli megismétlésével szemben.

Attól kezdve az adott negatívumot már csak mint egyéni vállalást,

vagy egy vállaláshoz szükséges adalékot, résztulajdonságot kell magával vigyen az Én-rész,

hogy annak újbóli felvállalására, megélésére és (a legtöbb esetben) leküzdésére,

majd e hármas egység megtapasztalásainak továbbadására késztesse a fizikai testtudatát, s magát a testet is.(3.)

De! Szeretettel sokat segíthetsz!