A TOJÁS

NA, AKKOR...KI-KICSODA?

A TOJÁS

„Éppen hazafelé tartottál, amikor meghaltál.
Autóbaleset volt. Nem különösebben rendkívüli, de azért végzetes, mindenesetre. Két gyereked és a feleséged hagytad hátra. Fájdalommentes halálod volt. A rohammentősök megpróbáltak ugyan megmenteni, de nem sikerült nekik. A tested annyira megsérült és összetört, hogy jobban jártál így, elhiheted.
És akkor találkoztál velem.
-Mi… Mi történt? – kérdezted. – Hol vagyok?
-Meghaltál. – válaszoltam tárgyilagosan. Nem érdemes bűvészkedni a szavakkal.
-Jött egy teherautó… Keresztbe csúszott az úton.
-Bizony. – mondtam.
-Meghaltam?
-Úgy van. De ne bánkódj. Mindenki meghal. – mondtam.
Körülnéztél. Nem volt más, csak a semmi. Csak te és én. –Mi ez a hely? – kérdezted. –Ez már a túlvilág?
-Többé-kevésbé. – mondtam.
-Te vagy Isten? – kérdezted.
-Úgy-úgy. – válaszoltam. – Én vagyok Isten.
-A srácok… A feleségem… - motyogtad.
-Mi van velük?
-Kibírják?
-Na, ez tetszik. – mondtam. –Épp most haltál meg, és a legnagyobb gondod, hogy mi lesz a családoddal. Ez itt jó pontnak számít.
Elragadtatva néztél rám. Bár számodra nem tűntem Istennek. Inkább egy átlagembernek. Vagy átlagos asszonynak. Valamiféle tekintélyszemély lehettem számodra. Amolyan gimnáziumi tanár-féle, semmiképpen sem a mindenható. –Ne idegeskedj – mondtam – minden rendben lesz velük. A gyerekeid emlékeiben tökéletes apaként fogsz élni. Nem volt idejük rá, hogy kiábránduljanak belőled. A feleséged sírdogál majd egy keveset, de legbelül titokban megkönnyebbül. Ha őszinte akarok lenni, a házasságod úgyis szétesőfélben volt. Ha ez megnyugtat téged, a feleségednek szörnyű lelkifurdalása lesz a megkönnyebbülés miatt.
-Oh! – szakadt fel belőled egy meglepett sóhaj. –Akkor most mi történik? Mennybe megyek vagy pokolra jutok?
-Egyik sem. – mondtam. – Újjá fogsz születni.
-Aha. – vágtad rá. – Szóval a hinduknak igazuk volt.
-Minden vallásnak igaza van a maga sajátos szemszögéből. – magyaráztam. – Gyere, tegyünk egy sétát.
Követtél, ahogy gyalogoltunk a végtelen ürességben. – Hova megyünk? – kérdezted.
-Sehova. – feleltem . Csak kellemes sétálgatni beszélgetés közben.
-Szóval, mi a lényeg? – érdeklődtél. – Amikor újjászületek, tiszta lap leszek, nem? Egy csecsemő. Minden tapasztalatom, minden élményem, amelyben ebben az életben részem volt, nem számít majd.
-Ez nem igaz. – mondtam. – Ott van benned előző életeid minden tudása és tapasztalata. Egyszerűen csak nem emlékszel rá ebben a pillanatban.
Megálltam és átkaroltalak. – A lelked nagyszerűbb, gyönyörűbb és hatalmasabb, mint azt el tudod képzelni. Az emberi elme csak kis részét tudja befogadni mindannak, ami vagy. Olyan ez, mintha egy pohár vízbe merítenéd az ujjad, hogy megtudd, a víz hideg-e vagy meleg. Egy kis részedet meríted a tartályba, hogy aztán, miután visszahúzod, gazdagabb légy egy nagyon fontos tapasztalattal.
-Az elmúlt 48 évet egy emberi testben töltötted, úgyhogy még nem tudtál kinyújtózni és megélni hatalmas tudatosságodat. Ha elég hosszú ideig maradnánk itt, elkezdenél emlékezni mindarra, ami korábban történt. De nincs túl sok értelme annak, hogy ezt mindig megtedd két élet között.
-Hányszor születtem már újjá?
-Sokszor. Nagyon sokszor. Különféle élethelyzetekbe. – meséltem. - Ezúttal kínai parasztlány leszel, 540-ben.
-Várj csak, mit mondtál? – akadt el a szavad. – Visszaküldesz az időben?
-Végül is, technikailag igen. Az idő, amiről beszélsz, csak a te univerzumodban létezik. A dolgok másképp vannak ott, ahonnan én jövök.
-Miért, honnan jössz? – kérdezted.
-Jó kérdés. – feleltem. – Valahonnan. Valahonnan messziről. És vannak még olyanok, mint én. Értem, hogy tudni szeretnéd, milyen ott az élet, de őszintén szólva, hiába magyaráznám.
-Oh! – szakadt fel belőled kissé csalódottan. – De várj csak! Ha különféle helyekre és időkbe reinkarnálódtam, lehet, hogy találkoztam saját magammal.
-Persze. Mindig megtörténik. És amiatt, hogy mindkét élet csak a saját személyiségével van elfoglalva, még csak észre sem vevődik.
-Mi a lényege ennek az egésznek?
-Ez most komoly? – évődtem veled. –Tényleg az élet értelmét akarod tudni? Nem sztereotip egy kicsit ez a kérdés?
-Szerintem elég fontos kérdés. – erősködtél. Mélyen a szemedbe néztem. – Az élet értelme, amiért megteremtettem ezt a világegyetemet, az, hogy fejlődhess.
-Úgy érted, az emberiség? Azt akarod, hogy fejlődjünk?
-Nem az emberiség. Csak te. Neked teremtettem ezt az univerzumot. Minden új élettel növekszel és fejlődsz. Egyre érettebbé és bölcsebbé válsz.
-Csak miattam van ez az egész? Mi a helyzet a többiekkel?
-Nincsenek többiek. – vágtam rá. –Ebben a világban nincs más, csak te meg én.
Üres tekintettel bámultál. – De az a sok ember a Földön.
-Te vagy mind. Különböző inkarnációidban.
-Várj egy percet! Én vagyok… mindenki?
-Kezded kapizsgálni. – mondtam és barátságosan vállon veregettelek.
-Én vagyok minden emberi lény, aki valaha élt?
-És valaha élni fog, igen.
-Én vagyok Abraham Lincoln?
-És a gyilkosa, John Wilkes Booth is. – tettem hozzá.
-Én vagyok Hitler? – kérdezted megrettenve.
-És a milliók is, akiket meggyilkolt.
-Én vagyok Jézus?
-És mindenki, aki valaha követte őt.
Hirtelen elcsendesedtél.
-Minden alkalommal, amikor bántottál valakit, magadat bántottad. Minden alkalommal, amikor jót tettél valakivel, magaddal tettél jót. Minden boldogság, vagy szomorúság, amelyet bármelyik ember megtapasztalt vagy meg fog tapasztalni, a te boldogságod vagy szomorúságod lesz.
Hosszú ideig gondolkodtál.
-Miért? – kérdezted. –Mi értelme van mindennek?
-Mert egy napon majd olyan leszel, mint én. Hiszen ilyen vagy legbelül. Az én fajtám vagy. A gyermekem vagy.
-A mindenit! – kiáltottál fel hitetlenkedve. – Isten volnék?
-Még nem. Magzat vagy. Fejlődsz. Amikor már végigélted az időszámítás összes emberi életét, akkor megszülethetsz.
-Akkor az egész világ, egy… - töprengtél. - Nem más, mint egy…
-Egy tojás. – fejeztem be a mondatot. – És most itt az idő, hogy tovább lépj.
Azzal utadra bocsátottalak.

Forrás: sikerkód