A gonosz földönkívüli
2017.10.08 21:18
Itt van ez a három, össszefüggő probléma:
(1) Miként lett gonosz az emberiség?
(2) Miért nem ismerjük fel a földönkívüli látogatóink hatását a történelmünkben?
(3) Hogyan lehetne gonosz az, amit egy gonosz nevez gonosznak?
A jó és a rossz függvénye
Van néhány velünk született, szükségszerű és megkerülhetetlen előfeltevésünk a világmindenség és az emberiség jóságáról, amit egyszerűen nem vagyunk képesek másként gondolni , és amit akkor is hiszünk, amikor tagadni próbáljuk.
Nem vagyunk képesek azt hinni, hogy a világ és benne az ember nem jó erdendően, hogyne volna jó lényegileg és az alaptermészete szerint, mert magát a jót nem vagyunk képesek másként értelmezni, mint alaptermészetet és kiindulási pontot.
A JÓHOZ KÉPEST LEHETSÉGES A ROSSZ, akkor is, ha az a jó hiánya és akkor is, ha az a jó torzulása.
Velünk születetten a helyesből magyarázzuk a helytelent és sohasem fordítva, mert az etalonból magyarázzuk és a mércével mérjük a dolgokat és sohasem fordítva.
A pozitív értékekkel és minőségekkel mérünk , és az alaptermészethez képest értelmezünk, ezért nem vagyunk képesek egy "negatív alaptermészetből", vagyis egy alapvető negatívitásból kiindulni.
Valójában értelmetlenné válna maga az értelmezés, a minősítés és a mérés, ha azt kellene hinnünk, hogy lényegileg, azaz kezelhetetlenül és véglegesen rossz a világ és benne az ember.
A negativitásból kiinduló szemlélet nemcsak a fejlődést és a javulást nem tudja értelmezni - hiszen a fejlődni és javulni képes rendszerek is lényegileg jók -, hanem szintén és elkerülhetetlenül egy pozitivitásból indul ki, csak egy "ellentétesen" értelmezett pozitivitásból.
Egy "alapvetően rossz világ" és egy "alapvetően rossz ember" hitéből kiinduló lény nem láthat értelmet az életben, nem láthat megközelíthető értéket és egyáltalán nem láthat semmilyen értelmes tennivalót, hiszen fejlődésképtelenséget állít, amelynem egyetlen érték és egyetlen minőség sem közelíthető meg.
Egy önmagát lényegileg rossznak gondoló világ és lélek csak egy hiú és öntagadó retorikát követ, mert azt a jót, amihez képest rossznak ítéli önmagát egy önmaga alapvetőbb és lényegibb természetének előfeltételezi és a "nem teljesülő jó" iránti érzékenységre és (látszólag feladott) vágyakozásra is képesnek állítja magát.
Bármit is gondoljunk jónak - közismert, hogy egymással ellenkező és egymást kizáró kritériumokban hiszünk -, valójában mindannyian, kivétel nélkül lényegileg jónak előfeltételezzük a magunk módján a világot, az embert és valószínűleg azt is, amire törekszünk.
Azért született a ROSSZ FOGALMA , mert VAN VALAMI, amit az alapvető és kiindulásként értelmezett JÓ SZERINT UTÁLUNK és NEM AKARUNK.
Bármit is nevezzünk rossznak, az számunkra a másodlagos, az elkerülendő és az elvileg és eredetileg is egyáltalán elkerülhető.
(Egy "alaptermészet" nem kerülendő és nem kerülhető el.)
Miért nem hisszük jónak ugyanazt?
Miként lehetséges, hogy ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz és valószínűleg fordítva is?
Az értékek csak addig lehetnek egymással ellentétesek, illetve csak addig látszódnak ellentétesnek, amíg valamilyen nem egyetemes érdeket nevezünk értéknek. Mindazok, akik már egyetemes érdeket keresnek, kutatnak, közelítenek és követnek, mindazok már előfeltételezik és tudják is egymás elképzeléseiről, hogy ugyanazt tapogatják és lényegében ugyanazt akarják, tehát nem lehetséges közöttük kibékíthetetlen ellentét.
A KÜLÖNÉRDEKET követők egymás ellen kénytelenek "nyerni", de az EGYETEMES ÉRDEKET követők már közösen, és egymás javára nyernek.
Miért nem hisszük egyetemesen jónak ugyanazt?
Miként lehetséges, hogy egymást kizáró értékeket akarunk?
Ennek az elsődleges oka lehet az előző bekezdésben jelzett értékszemléleti éretlenség, hogy valamilyen különérdeket hiszünk egyetemes érdeknek és egyszerűen még NEM ISMERTÜK FEL A TÉVEDÉSÜNKET!
Másodlagos oka lehet az értékzavarunknak, hogy elidegenedtünk és a SZEMLÉLETÜNK már önelégülten és súlyosbodóan következetlen és zűrzavaros.
A GONOSZ
Egy eredendően jó világ eredendően jó lénye számára a természetes éretlenség és az abból következő mindenféle természetes rossz, egy természetesen kinőhető és önállóan leküzdhető átmenet.
Egy elfajult lény azonban nem fejlődik többé, csupán hanyatlik és éppen ez az elfajulás lényege, az öngyógyító és önfejlesztő képességének az elvesztése.
Az elfajult lény nemcsak KÉPTELEN KINŐNI A ROSSZAT hanem elidegenülten és megkergülten TÖREKSZIK A ROSSZ FELÉ, AKARJA azt a rosszat és SÚLYOSBÍTJA!
Felismerhetné, hogy rossz felé igyekszik, ha bevallaná, hogy egy KÜLÖNÉRDEKET AKAR akar és NEM egy ÉRTÉKET, de ez az, amire a saját tartalékaiból, ÖNÁLLÓAN és szisztémásan KÉPTELENné vált.
Az éretlenségünk és az éretlenségünkből fakadó rossz a fejlődésünk természetes "gyermekbetegsége", de az ELFAJULÁS már az alapvetően jó természetünktől függetlenül és külső hatásra következik be, mint egy baleset.
A gonosz voltaképpen az ELFAJULT (elkényeztetett, önelégült és ezzel öncélúvá lett) BUTASÁG és ROSSZASÁG!
Az önelégülten egy különérdek egyetemes erőszakosságába merült, önző, elnyomó, erőszakos és így elfajult lény gonoszsága csak annyiban természetes az egyébként jó univerzumban, amennyiben az ilyen elidegenítő és mindenképpen kivételes (a lényegileg jó univerzumra nem jellemző) "balesetek" természetesen lehetségesek.
"Klasszikus" kérdések...
Hogy engedheti meg Isten a Sátánt?
Hogy engedheti meg egy jó világ a gonoszt?
Hogyan születhet gonosz egy jó világban?
A GONOSZ egy olyan ÁTMENETI, RÉSZLEGES és KORLÁTOZOTT KIVÉTEL, é ami erősíti a szabályt.
Még ÉRETLEN , de KIVÉTELESEN SIKERE és STABIL KULTÚRÁK TÖRELMETLENSÉGE RONTHATJA GONOSSZÉ, a MÉG ÉRETLEN , de KIVÉTELESEN ÉRZÉKENY és még NEM STABIL kultúrákat, ha a fejlődési ütemük, az életciklusuk, a kulturális hullámhosszuk és a civilizációs lüktetésük minimum egy nagyságrenddel eltér egymástól, és nem hidalják át szándékosan és partneri egyenlőségben ezt a kommunikációs és együttműködési szakadékot.
Az emberiség megrontása
Miért lenne bizonyíték az elgonoszulásunk és az elidegenedésünk egy földönkívüli beavatkozásra?
Az első pillantásra úgy tűnik, hogy a gonosz és az elidegenedés eredetének még ebben a magyarázatában sincs semmi szükség egy "földönkívüli" közreműködés feltételezésére, mintha akár az emberi-földi kultúrák is lehettek volna egymásra ilyen szerencsétlen hatással.
Csakhogy az emberi-földi kultúrák természetes kommunikációs-, nyelvi- és referencia-közösségben élnek a közös ökoszisztéma és a közös életciklusaik közös lélekfejlődési logikája, erkölcsfejlődési pályája és üteme szerint, ezért csak felfogható fokozati különbségek lehetségesek közöttük és nem pedig egy felfoghatatlan (és az éretlenség szakaszaiban gyakorlatilag áthidalhatatlan) LÉLEKSEBESSÉGI SZAKADÉK!
Az emberi kultúrák közötti küönbségek nagyon nagyok is lehetnek, de a közös emberi természetünk abban áll, hogy azonos útvonalon haladunk egymás előtt és mögött, egymástól tetszőleges távolságra, ezért (nem korlátlan mértékben, de) kölcsönösen kompetensek vagyunk a közös lélekvilágukban.
A megrontáshoz vezető kulturális sokkhatás, vagyis egy világ- és élet-kompetencia elvesztésének az előfeltétele, hogy az érintkező kultúráknak akkor is eltérő lélekvilágokban és különböző útvonalakon kell haladniuk, ha ezt amúgy egy érett, tudatos és partneri erőfeszítés árán, kölcsönösen megtanulják kommunikálni, transzponálni és közösen integrálni egy átfogóbb lélekvilágban.
Bár az éretlenségünk miatt magunk között sem tudnánk áthidalni egy ilyen szakadékot, valójában azért tapasztaljuk, hogy "magunk között" vagyunk, mert nem volt és nincs az emberi-földi kultúrák között egy ekkora eltérés.
Ezt a megrontásunkra is alkalmas különbséget, csak a "földönkívüli" (technikailag amúgy a Földön is tartósan berendezkedett) látogatóinkkal élhettük meg.
Az emberiség az állati könyörtelenségekhez és pazarlásokhoz hasonló, sok rosszat művelt a fejlődése során, de nagyon sokáig volt csupán az állati elmékhez és empátiákhoz hasonlóan éretlen, ügyetlen, ostoba, naív stb, stb, azaz évmilliókig nem volt gonosz, nem volt az egyetemes érdek és a fejlődés elszánt ellensége és még véletlenül sem üldözte szándékosan, önelégülten és szervezetten az igazságvágyat és a következetességet.
Soha nem is lett volna gonosz a saját természete alapján, ha nem rontja meg az a bizonyos külső hatás. Ám a "sátáni bűnbecsalás" nagy jelenete egyáltalán nem úgy esett meg, ahogyan ma, elgonoszulva hazudozunk róla.
Nyilvánvalóan, elkerülhetetlenül és totálisan rossz, eltorzult fogalmat alkotunk magunknak a "sátánról" (a gonosz eredetéről), az "Istenről" (a saját természete és törvénye felett álló önkényről, a nyers erőről és a megszemélyesített, mindenható, önkényuralmi hatalomról), a "jóról" (a vak engedelmességről) és a "rosszról" (a mindenható és személytelen törvény kutatásáról).
Eredetileg és természetesen minden kultúra értékszemlélete, életcélképzése, cél- és értékfelfogása (vallása) természetesen egészséges és fejlődőképes, vagyis egy személytelen és kutatható világtörvényt hisz mindenekfelett, egy olyan világtörvényt, amely leírja az alapvető értékek függvényeit és az értékmegközelítés (vagyis a fejlődés) kritériumait.
Eredetileg ilyesmiben hittünk mi is, az emberiség is (lásd pl. a "dharma", a "tao" vagy a "logosz" fogalmát). A felfoghatatlanul fejlettebb kultúra gondviselő, de felfoghatatlan gyorsításával szembesülve azonban a gondozott kultúra villámgyorsan elveszíti minden kompetenciáját a világrenddel kapcsolatban és elkerülhetetlenül hagyatkozik a gondviselőre.
A gondozott kultúra fejlődésének záloga többé nem a világrend ÖNÁLLÓ kikutatása, hanem a felfoghatatlan és éppen ezért lényegében kiszámíthatatlan gondviselőbe és a tőle kapott elvekbe vetett vak bizalom és hit.
Nem egy mindenekfelett álló és személytelen törvény következetes kikutatása vezérli többé a gondozott kultúra fejlődését, hanem az akár önkényesnek, de gondviselőnek is látszó erő iránti feltétlen engedelmesség. Amennyiben a gondozottak fejlődését gyorsító gondviselők még a gondozott populációba is "belenyúlnak" és "kiválasztott" "kiválóságok" létrehozásával teszik kezelhetetlenül egyenlőtlenné és sportszerűtlenné a közösségi viszonyokat és a teljesítmények természetes versengését, abban az esetben a puszta és nyers erőfölény egy még alapvetőbb tájékozódási pont lesz.
A legfőbb hatalomforrás, a "mindenhatóság", a felfoghatatlan és önkényes szándékok és a legmagasabb erő iránti kiszolgáltatottság, rajongás és abszurd tisztelet egy világred-képző és legfőbb értékké válik.
A céltételezés és az értékvilág középpontjában leváltja a személytelen világtörvényt és annak "szakszerű" (módszeres) keresését egy személyes, teremtő és gondviselő mindenhatóság erőfölénye és HATALMA a kiválasztott és szintén "felfoghatatlan" közvetítők (médiumok, papok stb.) új kultuszával együtt.
A világtörvény egykori közös megértését, közös nyelvét és kollektív kompetenciáját egyik pillanatról a másikra megszünteti a felfoghatatlan ("önkényes") gondviselést felfoghatatlanul ("önkényesen") tolmácsolni próbáló, "kiválasztott-beavatott kiválóságok" elkülönült-elszigetelt tudása, ezoterikus nyelve és közösségileg bírálhatatlan "kompetenciája".
Az értékszemléleti elfajulás és vallástorzulás akkor válik egy önállóan már visszafordíthatatlan elidegenedéssé és elgonoszulássá, amikor az egyenlőtlenség és a hatalom öncélú tisztelete és tiszteltetése nevelés- és társadalomszervező értékvilággá válik, és az öncélú hatalmi harc piramisjátékának a társadalmi csapdájába és annak a lélekölő nevelési rendszerébe zár.
A mostani emberiségünk számára ez a töréspont nagyjából 5000 évvel ezelőtt következett be az ókori "magas kultúrák" közösségeiben. A hatalmi harc piramisjátékának társadalmi csapdáját a katonai-kultúrális érintkezések és kihívások már a földönkívüliek közvetlen részvétele nélkül is járványszerűen vagy lavinaszerűen terjesztették el világszerte.
Az ókori keleti és a zsidó-keresztény mitológia nagyon felületes és mégis szerénytelen dekódolási kísérletét most ("sokak", többek között ömagam megkönnyebbülésére) mellőzöm, mert azokban a dráma történetileg konkrét és különféle rétegei és szálai túlságosan összetett és túlságosan messzire vezető szerepet játszanak.
Azt azonban mindenképpen muszáj érinteni, hogy az elidegenedésünket elbeszélő mítoszaink már olyan, elkeserítően elidegenült mítoszok, amelyek majdnem pontosan ellentétesen nevezik meg a jót és a rosszat, majdnem úgy, ahogyan erre a világ első eretnekséggé üldözött "elmélete", a Jézus utáni első századok szinkretikus gnoszticizmusa és részben a manicheizmus is rámutattak.
Mindebből mégsem következik, egyáltalán nem következik, hogy a sátánizmus lenne a helyes. A mai napig nincs helyes kollektív értékszemléletünk és értékvallásunk.
Az összes világvallásunk és politikai ideológiánk, vagyis valamennyi kollektív céltételezésünk elidegenült és pl. a hatalmi harc, az élveteg fogyasztás, az erő-kultusz és a machiavellizmus valamelyik verziójának a foglya (ha egyáltalán felvállaljuk és nem kerülgetjük megátalkodottan a céltételezést, sem a fejlődésünk - és nem a nagyobb hatalmunk - kritériumainak a kutatását).
A "gondviselő" földönkívüliek (nem egységesek a beavatkozásukban és a felelősségükben, de egységesek a léleksebességükben és kozmikus generációjukban) a kozmikus kultúrák egy korábbi generációjához tartoznak, mint a földi emberiségünk, és ráadásul szándékosan manipuláltak minket egy "gyorsérlelésű" kultúrának, ezért több nagyságrenddel gyorsabb számunkra a történelem, mint számukra.
Ők nagyjából annyit látnak a tragédiánkból, mintha építés közben meglöktek volna egy kártyavárat. A viszonylagos visszavonulásukban és a "logikátlanul" szórványos jelenlétükben is döbbenetük mutatkozik meg elsősorban, illetve az újszerű, nagyon gyors és nehezen megbecsülhető lelki-erkölcsi folyamataink miatt megélt, pillanatnyi tanácstalanságuk és határozatlanságuk fejeződik ki egyelőre.
Most egyszerre látszik a legrosszabb és a legjobb ötletnek az ismételt és nyílt beavatkozásuk, de a köztes megoldások árnyalatait sem egyszerűbb kiszámítani. Az "adogatás" (a kezdeményezés lehetősége) mindenesetre náluk van. Az elidegenült emberiség nem képes kimenteni önmagát és még a forradalmi álmaival is totálisan "hagyományos" és rossz irányba tapogat.
(Amelyik emberi lény mégis belát valamit a helyzetünkből, az garantáltan hatástalan marad tömegméretekben és elenyésző kisebbségbe kerül. Nem a lelkesítő kivételek, hanem a nagy átlagok és az önállóan hullámzó trendek miatt rendkívűl aggasztó az elfajultságunk.)
A földi hatalmak világa és különösen az egyházi hatalom végzetesen elidegenedett és elgonoszult, de a markában tartja a jövőt és a saját zsákutcájába kényszeríti a neveléssel.
Éppen azt nevezik értékesnek, szentnek és "Istentől valónak", ami vételenül gonosz, lélekölő és fejlődés-ellenes (pl. az átjárhatatlan társadalmi egyenlőtlenségek, a kasztosodás és a kiváltságok rendszerét, a tekintélyelvű szemléletet és a tekintélyuralmi "közigazgatást").
De ez a földi hatalmi harc az összes emberi közösséget és még a személyes karaktereket is mélyen áthatja, úgyhogy még egy földönkívüli erő sem cserélheti le, mert nincs mire.
Nagy kérdés, hogy a jelen állapotunkban képes lenne-e még a kigyógyulásunkat és a felemelkedésünket elősegíteni és nem az elidegenedésünket szolgálni pl. bármilyen földönkívüli technológia átadása, amikor eddig sem a technológiai fejlődésünk volt az aggasztó, hanem az ERKÖLCSI.
A logosz hozta minden kedves, áthaladó embertestvérünket az elmebajban és a látszólagos tehetetlenségben...
A technokráciában és a machiavellizmusban (pl. a hazugságban és a félrevezetésben) bízó, földi vezetőink háttérhatalma immár évtizedek óta azt hiszi, hogy az emberiség megszelídül, ha a népeink összefognak pl. a "gonosz földönkívüliekkel" szemben.
(Még az ukrajnai válság kirobbanása és megoldása is ennek a projektnek a függvénye.) És a földönkívüliek néhány - továbbra is értelen - csoportja ott tart, hogy az érdekünkben mérlegelik egy ilyen ostoba színjátéknak a bevállalását.
A "gonosz földönkívüliek"? Nos, az űr az egy veszélyes hely.
Különösen a szívünkben és a két fülünk között.
forrás: https://exopolitika.weebly.com/emberiseacuteg/a-gonosz-foldonkivuli
—————