ÉGI UTAK CSILLAGÜZENETEI - 5. Oroszlán

2016.01.06 14:18

Az Oroszlán csillagkép égi környezete a világosság győzelmét fejezi ki. 

 

Alul a Vizikígyó (Hydra) látható, mely a Sextánst (csillagok bemérésére szol­gáló műszer) hozza el, felül pedig a Kis Oroszlán (Leó Minor) és a Nagy Med­ve (Ursa Maior) látható. 

A Szűz csillagképében lévő Őszpont már igen közel került az Oroszlánhoz. 

 

Legfényesebb csillaga a Regulus, (Királyfi) a világ második oszlopaként 

szerepelt az antik idők gondolatiságában. És valóban elmondható erről az égi minőségről, hogy a biztonság elérésének "újabb" szintjét fejezi ki. 

Az Oroszlán a Rák felé fordul és ez a „mozdulat" jelképezi e cikkely lényegét. 

A múlt (ez esetben a Rák) felé fordulás azt jelenti, hogy az eddig szerzett tapasztalatokat, élményeket a lélek összegzi.

Szimbolikusan a Kosban a tűz, a Bikában a föld, az Ikrekben a levegő és a Rákban a víz elemmel (az elemek jelentését később tárgyaljuk) ismerked­tünk meg. 

A négy őselem ismerete már a felettük való uralkodás szüksé­gességét hozza el. 

Itt gyakorlatilag a belső energiákat, képességeket kell irá­nyítani, hogy a 

titkos, ötödik elem megszülethessen bennünk. 

Ez az elem tesz széppé és sugárzóvá minket, mely nem lehet más, mint a SZERELEM!

A múlt tudatosításával a jelen és a jövő (belső!) uralma is a kezünkbe, de itt inkább úgy mondom, hogy a szívünkbe kerül. A királyok és uralkodók jegyeként ismert Oroszlán, a szeretet hármasa (Rák) után 

a feltételek nélküli szeretet valóban királyi szintű feladatát kapja meg. 

Ennek megvalósításához a dolgokra való rálátás képességét kell elsajátítani! 

S lassan rájön a lelek, hogy a SZERETET NEM CSELEKVÉS, hanem ÁLLAPOT! 

(megjegyzés: Állapot-állandósult jellemzők összessége, nem áll, henem mozog, hiszen sugárzik. nincsenek megfelelő szavak rá, érezni kell. )
 

Ebben az állapotban már nincs szükség magyarázkodásra, mert ez sugárzik! 

Ez a kisugárzás a világosság győzelme. Ezt a fényt viszi a vándor majd a lélek mélységeibe...

A világosság királya gondoskodik a jövő fényszükségleteiről is, ezt mutat­ja az égi „trónörökös” a Kis Oroszlán csillagkép. 

Az alul lévő Vizikígyó, me­lyen az Oroszlán „tapos” az uralt, tudatosan irányított ösztönerőket jelké­pezi e helyen. 

Közöttük helyezkedik el a végtelenség fémjét, vagyis a csilla­gokat bemérő műszer, a Sextáns. 

A királynak tehát meg vannak az eszközei is! Az őszi egyenlőség pontjának elérése előtt kell 

"megtanulni a szerelmet”, mert e nélkül félelmetessé válhat a belső világ.

A Leó Minor fölötti Medve az északi népek mitológiájában az uralkodó szerepét töltötte be. 

Az Oroszlán és a Szűz alatt (!) lévő Serleg (Crater) csil­lagképben van az Örök Élet Itala.

A SZERELEM  megtanulása révén éri el lel­künk az örökkévalóságot!

 

Héraklész is úgy vált sebezhetetlenné, hogy magára öltötte a némeai oroszlán bőrét. A Rákból jövó Nap is belebújik az Oroszlánba. 

A „második oszlop", tehát az energiák uralása által szerzett belső biztonságot jelenti! 

A Rák anyai minősége után az apai - atyai feladatkörrel találkozunk. 

Az uralt erők által alkotja meg (nemzi) önmagát a lélek. 

A fénylő tisztaság és bá­torság, az erkölcsi nemesség el- és megélésének feladata, s lehetősége az Oroszlán csillagbirodalma.

Az egyiptomi Ré napisten, az isteni kilencesség (Enneász) élén állt, s őt tartották a fáraók atyjának, istenek és emberek teremtőjének. Éjjel meg­küzd a sötétség erőit jelképező Apophisz kígyóval, nappal pedig delelő nap ként irányítja a mindenséget.

Olümposzi védnöke Zeusz. 

Atyjától Kronosztól vette át a hatalmat, s lett a legfőbb istenség.

Ez a FÉNY (Zeusz) magasabbrendűségét fejezi ki az IDŐvel (Kronosz) szemben. 

Zeusz „szexuális történeteiben” a teremtő energiák sors- és világfordító lehetőségeinek üzenete lett elrejtve. 

Ez az üzenet jele­nik meg az Oroszlán csillagképében lévő bolygókban, s tengelyekben.

Az éves körön haladva, először a szellemi stabilitást éri el az utazó, hiszen a csillagkép fejénél halad tovább a Nap, s érintkezik (!) a Regulus csillaggal, amely már az „uralom" továbbvitelét jelenti az Oroszlán teste, vagyis a lélek és a fizikai sík irányába.

A hétköznapi életben is életképessé vált fényerők válnak az „öröklét italává”, s ezzel az elixírrel folytatódik az út 

a MAG LEARATÁSA , a sorsegyensúly megalkotása és a REND, vagy a KILÉPÉS irányába!

 

A precesszió kozmikus útján a sorsokra rálátó szeretet világosságát a Rák minőség hármasságának a szolgálatába állítja a lélek és a múlt emlékezetév­el, bölcsességével teszi a világot fényesebbé!

 
 
https://documents.tips/documents/28699793-paksi-zoltan-egi-utak-csillaguzenetei-pdf.html

—————

Vissza