Oxygentherápia....

2013.10.15 21:05

Soha nem késő!

Évekkel a stroke után is van lehetőség a javulásra!

 

 

A Tel-avivi Egyetem orvosainak legújabb, idén januárban zárult kutatása alapján a hiperbár oxigénterápia (HBOT) új esélyt adhat azon betegek számára, akik évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtti stroke vagy más traumatikus agyi sérülés okozta károsodás következményeivel élnek együtt.

 

Az izraeli kutatás során 74, több évvel ezelőtt stoke-on vagy más traumatikus agyi sérülésen átesett pácienst vizsgáltak,

akiknél a magas nyomásos oxigén terápia hatására hihetetlen fejlődésen mentek keresztül a sérült agyi funkciók.

A kéthónapos HBOT kezelés után az agy fokozott neuron aktivitást mutatott, és a páciensek jelentős

fejlődést értek el a stroke által érintett területeken, így a beszédjükben, az érzékelésükben,

illetve a mozgásukban.[#idea_anim]

 

 

A saját szemünkkel láthatjuk az eredményeket

 

 

Az agyi sérülés által érintett sejtek egy része nem hal el teljesen; ezek rendelkeznek annyi energiával, ami az életben maradásukhoz szükséges, de a működésükhöz sajnos nem elegendő.

Ha magasnyomású oxigénterápiával megnöveljük ezen sejtek energiaszintjét, akkor ezzel lényegében újraélesztjük és aktivizáljuk őket.

[@butterfly]

Ha ezek a sejtek az agy mozgásközpontjában vannak, akkor hihetetlen fejlődésen megy át a páciens mozgása,

ha pedig a beszédközpontban, akkor a beszéde fejlődik látványosan – évekkel a sérülés után” – mondja a kutatást vezető Dr. Shai Efrati.

 

„Ez eddig elképzelhetetlen volt.

Az orvosi egyetemeken azt tanítják, hogy ilyen mértékű javulás, ennyi idővel a sérülés után, lehetetlen.[#what_anim]

 

Most azonban a saját szemünkkel látjuk az eredményeket.”

 

A HBOT hatása a stroke utáni rehabilitációban eddig is ismert volt, és széles körben használják is az eljárást.

Az a felfedezés azonban, hogy a kezelés akár évtizedekkel is később is képes javulást előidézni a páciensek állapotában,

 

forradalminak mondható.

 

„Bármilyen csekély is a javulás, az minőségi változást idézhet elő az érintett emberek mindennapi életében.

A betegek ismét felfedezhetik függetlenségüket, önállóságukat, és olyan tevékenységeket tudnak egyedül elvégezni, amire az elmúlt években csak segítséggel nyílt lehetőségük: fel tudnak menni a lépcsőn, meg tudnak fürödni, el tudnak olvasni egy könyvet, vagy épp főznek”.

 

A hiperbár oxigénterápiáról

 

A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában)

a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be.

 

A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját idézik elő.

 

Oxigénterápia - több tucatnyi betegségen segíthet.

 
 
A terápia titka a koncentráltan belélegzett oxigén áldásos „tevékenysége”. 
 
A belélegzett gáz ugyanis tizenöt-hússzoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket, testnedveket, mivel a terápia során használt 2,5 bar nyomáson fizikailag is oldódik a vérplazmában, testnedvekben és olyan területekre is eljut, ahova korábban nem érkezett belőle elegendő.
 
 Az extra adag oxigén aztán segíti a fehérvérsejteket a fertőzések leküzdésében, serkenti a kapillárisok újraképződését, a sérült szövetek és szervek regenerációját, így radikálisan felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat.
Megfigyelések szerint a terápia során javul az anyagcsere, erősödik az immunrendszer...
 
 
Nem mai találmány
 
 
A keszonkamrát már Hérodotosz is említette.
A mostani elődjét Nathaniel Henshaw angol tudós fejlesztette tovább, és amikor az ipari forradalom nagy híd- és alagút-építkezései megkezdődtek, már megismerték a túlnyomás okozta keszonbetegséget is.
 Nálunk a 2-es metró építésnél működött ipari keszonkamra: a nyomás alatt dolgozó alagútépítő munkások kaptak ilyen ellátást.
 
A HBOT – a teljesség igénye nélkül – a következő kórok, elváltozások esetén bizonyult eddig hatásosnak:
 
 gázembólia, szénmonoxid-mérgezés, gázgangréna,
cukorbetegség és cukorbetegláb-szindróma,fülzúgás, oxigénhiányos agykárosodás,/agyvérzés, sztrók/ Lyme-kór, sportsérülések , arcidegzsába, de az intézményt vezető orvos további sikerekről is beszámolt.
 
 „Újabban kecsegtetőek a kísérleti eredmények az oxigénhiányos újszülöttek, a spasztikus bénulás és a gerincsérülések,lumbagó, ichias, magasvérnyomás, álmatlanság, krónikus fáradtság...és még sorolhatnám...
oxigénterápiás kezelésével kapcsolatban is – magyarázza a doktornő, aki szerint a terápiát hazánkban még mindig nem kezelik a helyén.
 
 – A legtöbb beteg úgy jön , hogy más pácienstől hall a módszerről, nem is a háziorvostól.
 Ez nem olyan meglepő, mert az orvosi egyetemen egyedül a fül-orr-gégészet tankönyvben említik a hiperbár terápiát”....
 
  szépséghibája....az ára.[whistle]   lássuk az itthoniakat:
 
 A Baromedical Zrt. magán-egészségügyi intézményként működik.
 
Sajnálatosan az OEP még nem finanszírozza ezt a nagy értékű infrastruktúrát és különlegesen képzett szakszemélyzetet igénylő kezelést.
 
A hiperbár terápia díja 30 ezer Ft óránként.
 
 
A páciens kórállapotától függően a leggyakrabban két kezelési típust, 1,5 és 2,5 órás hosszúságút alkalmazunk.
 
Vannak egyszeri kezeléssel már javítható kórállapotok, például az akut szén-monoxid mérgezés, vagy műtét közben keletkezett gázembólia.
 

A betegségek többségébenviszont egymás utáni napokon napi egyszer, kúraszerűen kell a terápiát alkalmazni.

 
Súlyos esetben, például lábszárfekélynél, akár 15-20 kezelésre is szükség lehet. Vagy 70-100 ...akár pl a
születéskori oxigénhiányos állapotok maradványtüneteinél...[#rain_anim]
 
[@scared] [!feelingblue] [!reallysad]
De, van barátságosabb is:
 
 
 
https://www.hbomedical.hu/gyik  gyakori kérdések,
 
 
https://www.hbomedical.hu/indikaciok indikációk, azaz, kinek ajálható....felsorolás,
 
Mert, mint minden jót, a OEP ezt sem támogatja.[#startcry]
 
/Megjegyzés:
Hazánkban az 1980-as évekig több mint 15.000 páciens részesült hiperbár oxigénterápiában, de az SZTK megszűnésével e kezelési módszer 2005-ig feledésbe merült.
 
 
Magyarországon jelenleg egyetlen Hiperbár Centrum működik, mely Budapesten az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (Budapest, XII. kerület, Szanatórium u. 19.) területén található.
 
A Hiperbár Centrum négy éves fennállása alatt több ezer kezeléssel több száz, különböző betegségben szenvedő páciens gyógyulását segítette elő./
 
 
...megnézendő, mert akkor többet értesz.
 
 
 
vagy itt:
[#here_anim]

https://www.youtube.com/watch?v=7UBERqFug6E

 

Betegségek, melyben ajánlott:

 

Túlnyomásos kamrát és hiperbár oxigénterápiát évszázadok óta az alábbi esetekben alkalmazzák.

  • agysérülések (baleset után bekövetkező is)
  • agyi szklerózis (az agy megkeményedése)
  • agy-, gerincvelő sérülései
  • agytályog, kóma
  • allergia
  • amputáció
  • autizmus
  • autoimmun betegség
  • alzheimer kór
  • alvászavar
  • angina pectoris
  • angiopathia (érbántalmak)
  • anyagcsere zavarok
  • apoplexia (szélütés)
  • arthritis
  • asthma bronchiale
  • ataxia (az izomtevékenységek és a mozgás koordinációjának zavarai)
  • bronchitis
  • cardiovascularis
  • claudicatio intermittens (időszakos lábfájás)
  • csontbetegségek, csontvelőgyulladás, csonthártyagyulladás, csontritkulás, csonttörések,  csontnekrózis,/elhalás/, csontbeültetések kiegészítő kezelésként
  • gyermekbénulás
  • daganatok, áttétek megelőzése (HBOT megemeli a legfontosabb antioxidáns szuperoxid-dizmutáz és a glutation szintjét)
  • dementia (elbutulás)
  • depressziós állapotok
  • decubitus (felfekvés okozta sebek)
  • diabétesz
  • emésztőrendszeri megbetegedések, Chron-betegség
  • egyensúlyzavarok
  • eklampszia (terhességi mérgezés)
  • égések, égési sebek
  • fejfájás
  • fibromyalgia
  • fülzúgás, Tinnitus, a hallás heveny összeomlása, hirtelen süketség
  • függőség (alkohol, drog, nikotin, nem szerfüggő szenvedélybetegségek)
  • gangréna (üszkösödés)
  • gombás, bakteriális, vírusos fertőzések (candida, Streptotoccuspyogenes-húsfaló baktérium, Lyme-kór, ADS)
  • gyomor- és nyombélfekély
  • hepatitis (májgyulladás)
  • hipertónia (magas vérnyomás)
  • hiperaktivitás
  • immunrendszert aktiválja
  • ideggyulladások
  • izomsorvadás
  • ízületi gyulladás, reuma, köszvény
  • limfogranulomatosis (a nyirokszövet rosszindulatú daganata)
  • májduzzadás
  • manager betegség - leginkább közép- és felső vezetők köréből
  • méniére-szindróma (időszakos szédülés)
  • mérgezés - szén monoxid, füst, vegyszer
  • méregtelenítés
  • migrén - az agyi vérkeringésben bekövetkező gyulladások okozta részleges mikroelzáródások következménye
  • mixödéma (a pajzsmirigy csökkent működésén nyugvó kórkép)
  • oxigénhiányos állapot (hipoxia)
  • őssejt beültetés esetén
  • ödéma a testben bárhol/viz vagy folyadékok felszaporodása, vizesedés/
  • parkinson kór
  • periférikus érrendszer megbetegedései, érszűkület, az alsó végtagok iszkémiás fájdalmai
  • pikkelysömör
  • pszichózisok
  • potenciazavar
  • Raynaud-szindróma (érgörcsök az ujjak vagy a lábujjak környékén)
  • stroke utókezelése, a kieső funkciók bizonyos mértékű helyreállítására
  • szem fő ütőerének elzáródása, makuláris degeneráció, látásromlás, vakság
  • szívinfarktus utókezelése
  • szklerózis multiplex
  • stressz
  • szív- és érrendszeri megbetegedések, szívkoszorúér-betegség (CHD), cardiomyopathia, szívritmuszavar 
  • tanulási nehézségek
  • thyreotoxicosis (a pajzsmirigy fokozott működésén alapuló súlyos kórkép)
  • trombózisra való hajlam
  • ulcus cruris (lábszárfekély)
  • műtétek, plasztikai vagy helyreállító beavatkozások után gyorsabban és szebben gyógyulnak a sebek
  • sportsérülések
  • regenerálódás gyorsítása
  • szellemi és fizikai teljesítőképesség növelése
  • cellulitis, szépség és fiatalság megőrzése
  • fizikai közérzet javítása 
  • vérkeringési zavarok,
  • vérszegénység

 

A fenti betegségek megelőzése céljából ajánlható a hyperbar oxigen-therápia!

 

 

Nem javasolt a HBO terápia:

- magas láz
- homloküreg gyulladás
- felső légutak akkut fertőzésekor (nátha)

- ha a tüdőt körülvevő mellüregbe levegő szorul (pneumothorax)
- klausztrofóbia esetén
- epilepszia

- elhanyagolt magas vérnyomás
- elhanyagolt cukorbetegség

- áldott állapotban
- pszichiátria betegség esetén
- korábbi fül vagy mellkasi műtét
- alkoholizmus kezelésére szedett gyógyszerek esetén
- néhány kemoterápiás gyógyszer fogyasztása esetén

 

Egyéb esetekben:
 
  • Az egész szervezet teljesítményének fokozása
  • Általános közérzet javítására
  • Oxigén és energiahiány megelőzésére
  • Fertőzésre való hajlam leküzdésére
  • Előre látható terhelések megelőzésére
  • Krónikus alkohol és nikotinfogyasztás okozta betegségek megelőzésére
  • Kihagyó vagy gyengülő figyelő- és összpontosító képesség esetén
  • A fizikai és szellemi teljesítőképességek javítására, fokozására
  •  
  •  

Terápiás célból:

  • A vérkeringés javítására
  • Az immunrendszer erősítésére
  • Kimerültségi állapotokat követően
  • A saját védekezőrendszer  fokozására
  • A seb- és csontgyógyulás meggyorsítására
  • Magasvérnyomás
  • Szívelégtelenség, szívbetegség esetén
  • Minden agyi és perifériás vérkeringési zavarok kezelésére
  • Menopauza
  • Migrén
  • Szédülés
  • Depresszió
  • Stressz
  • A rákkezelés kiegészítőjeként (95%-os orvosi oxigénterápiával váratlan eredményeket értünk el tüdődaganat kezelésében)
  • Nagyothallás
  • Fülcsengés (tinnitus), fülzúgás
  • Egyensúlyzavarok
  • Krónikus gyulladások és fertőzések
  • Allergiák és túlérzékenységi betegségek
  • Tüdőbetegségek, krónikus légzési problémák, aszthma
  • Látásgyengeség
  • Impotencia
  • AIDS
  •  

Oxigén hatása a szervezetre

  • Meggyorsítja a gyógyulási folyamatot.
  • Az aklimatizáció növeli a szív teljesítményét, a vérplazmaszámot és optimalizálja a sóveszteséget
  • Enyhíti a stressz tüneteket
  • Növeli a test életnergiáját ,és egyensúlyban tartja azt
  • Kalóriát éget el, ezért a legjobb módszer a testsúlycsökkentésben
  • Csökkenti az étvágyat
  • Tisztítja és méregteleníti a testet
  • Növeli a szívizom teljesítőképességét
  • Növeli a nyirokáramlást
  • Gyorsítja az anyagcserét
  • Fokozza a súlyvesztést és csökkenti a cellulitiszt
  • Táplálja, kondicionálja és hidratálja a bőrt

 

  • Oxigén (belélegzett):

  • Növeli a vérellátást
  • Csökkenti a szív munkáját
  • Élénkít és energiát ad
  •     Oxigén (felhasznált)
  • Segíti a hidratálás megőrzését
  • Növeli a bőr tónusának tisztaságát és egyenletességét
  • A szennyező anyagok bőrsejtekből való eltávolításával
  • Segíti a bőrgyógyulását, mikrobőrsérülések, vagy lézerkezelések után
  • Elősegíti a jobb alvást
  • Elősegíti a sportsérülések utáni rehabilitációt
  • Elősegíti az immunrendszer javulását
  • Elősegíti a belső egyensúly és a test szervei közötti egyensúly javulását
  • Elősegíti a verejtékezést és a méregtelenítést
  • Elősegíti a relaxációt és a sejtmegújulást
  • Enyhíti a stresszt és a fájdalmat
  • Enyhíti a vázizomzat problémákat
  • Csökkenti a vízvisszatartást
  • Enyhíti a fájdalmakat
  • Csillapítja az izomfájdalmakat
  • Szinergizálja a test, az elme és a lélek kölcsönhatásait
  • szén monoxid és füstmérgezés, dohányzás miatti oxigénhiányos állapot

 

 

—————

Vissza